Egyedülálló lovasképzés indul hazánkban

Magyarországon elsőként  indít lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök alapszakot szeptemberben a Kaposvári Egyetemen. A hiánypótló szakirány iránt óriási az érdeklődés, a képzés első, őszi szemesztere negyven fővel veszi majd kezdetét.

A campuson gyakorlatközpontú és nemzetközileg is elismert oktatást ígérnek, olyat, amelynek tematikája a „Kincsem” Nemzeti Lovas Programmal van összhangban. Az alapszak az állattenyésztési, növénytermesztés és élelmiszer-előállítási ismereteken túl a lóval kapcsolatos tudományterületekre fókuszál. A hét féléves képzés gyakorlatorientált, és a lovas társadalom szakemberhiányát hivatott pótolni, hozzájárulva a hazai lovas kultúra fejlődéséhez. A felvételt nyert diákok az első két szemeszterben lóval kapcsolatos ismereteket oktató, alapozó tárgyakat tanulnak, illetve gyakorlati órákon vesznek részt, a harmadik félévben pedig két specializáció – lovassport menedzser vagy lovas edző – közül választhatnak. Az oktatási épületek és az egyetemi kollégium szinte egybeépültek, a gyakorlati oktatás bázisául szolgáló Pannon Lovasakadémia pedig az egyetem főépületétől mindössze néhány száz méterre található. Az akadémián belül 135 boksz, három fedeles lovarda, összesen 5000 négyzetméter fedett pálya, 7500 négyzetméter szabadtéri pálya várja a diákokat. A végzett hallgatók agrármérnöki diplomát kapnak, a specializáció megnevezésével. Az új szakon 2017 őszén végez az első évfolyam, ők akár versenyeket is szervezhetnek vagy lovassport-eseményeket kommentálhatnak, elhelyezkedhetnek egy lovarda vezetőjeként, tenyésztőszervezetek élén, de lovasedzőként is dolgozhatnak.

Az M1 Ma Reggel című műsorában dr. Tossenberger János egyetemi docens beszélt arról is, mekkora érdeklődés mutatkozott az új képzés iránt, dr. Bokor Árpád szakfelelős pedig arról számot be, hogy az oktatás során milyen érdekes tantárgyakkal ismerkedhetnek meg a szak újdonsült hallgatói.

Olvasson tovább