Sose nassoljunk és ügyesen mossunk fogat

A fogmosás lényege a jó technika; a dizájnos fogkefe és a szuper paszták csak segítik, de nem helyettesítik az alapos tisztítást – hangzott el a Család-Barát hétfői adásában.

Ha valakinek jó a kézügyessége, akár 2-3 perc alatt is végezhet a fogmosással – mondta el a műsor stúdióvendége, Volom András esztétikai fogorvos. Hozzátette viszont, hogy a fogmosás nem idő, hanem technika kérdése, amihez a segédeszközöket személyre szabottan kell megválogatni.

Tizenegypár éves korig egyetlen fogkefe is elég lehet az üdvösséghez, de egy felnőtt embernek már nem árt, ha a fogkefe mellé fogköztisztító kefét, fogselymet és szájzuhanyt is beszerez. Ha a fogorvosunk megtanít rá, hogyan használjuk ezt a komoly eszköztárat, akkor már fél sikert arattunk – mondta el a szakember.

Fontos emellett, hogy főétkezésekben együnk, és ezek között ne nassoljunk – hangsúlyozta Volom András. A legkárosabbak a szénhidrátban gazdag csemegék, ezekkel ugyanis a szánkban lévő baktériumokat tápláljuk. A baktériumok savas kémhatást okoznak, így aki egész nap nassol, az egész nap savban áztatja a fogait – fejtette ki a fogorvos.

A szakember szerint a sűrű sörtéjű, közepesen kemény fogkefe az ideális, de inkább legyen puha, mint kemény, hogy ne sértse fel az ínyt a fognyaknál. Lényeges továbbá, hogy mindig legyen elegendő nyál a szánkban, mert minél szárazabb az ember szája, annál hajlamosabb a fogszuvasodásra – említett egy meglepő összefüggést Volom András.

Hozzátette: Csontjaink kalcium-háztartását bonyolult rendszerek irányítják, de ebben a fogak nem vesznek részt. Így a közhiedelemmel ellentétben a fogzománc kalcium tartalmát nem lehet tejfogyasztással, kalcium tablettákkal növelni vagy visszaállítani.

 

Olvasson tovább