Népzene itthonról: Berta Alexandra énekes-citerás

Országunkban számos olyan fiatal, tehetséges előadóművészt találhatunk, akik a magyar népzenét elhivatottan, magas színvonalon művelik. Többen még csak a húszas éveikben járnak, de már önálló lemezen is megmutatják tudásukat. Közöttük van Berta Alexandra énekes-citerás, akinek „Lelkem a lelkeddel” címmel most jelent meg immár második lemeze. Március 9-i, vasárnapi adásunkban ezt mutatjuk be Önöknek.

Berta Alexandra Paksról került a fővárosba, ahol a Zeneakadémia népi pengetős és népi ének alap- és mesterképzését is elvégezte. Olyan eredménnyel, hogy a Népzene Tanszéktől el sem szakadt: óraadó tanárként bekapcsolódott a felsőoktatásba. Munkáját 2013-ban Junior Príma díjjal jutalmazták, zenésztársaival júliusban Magyarországot képviselhette a Granadai Tánc- és Zenefesztiválon, most januárban, a Magyar Kultúra Napján pedig a „Paks kultúrájáért” kitüntetést vehette át. Az új lemezén hallható népdalok, összeállítások életének legutóbbi szakaszának lenyomatai: a szerelem, a bánat és öröm, várakozás és csalódás, elvágyódás és megérkezés érzéseinek megéneklése a magyar népdalok egyedülálló szimbólumrendszerével. Alexandra számos esetben önállóan is fellép, ilyenkor énekét saját citerajátékával kíséri, de szívesen dolgozik együtt fiatal népzenészekkel is. Közülük többeket meghívott a lemezére is, így egy színes, változatos album született.

Népzene itthonról – Bartók – március 9., vasárnap, 14:30

Videó ajánló

Olvasson tovább