Nézze újra: Molnár Gábor

Nézze meg újra Molnár Gábor táncos első elődöntős produkcióját!

Molnár Gábor válaszúti (mezőségi) ritka és sűrű magyar táncokat adott elő a műsorban.

„A hivatásos éveim alatt kezdtem el érezni, hogy ez a csoda dolog, amit népzenének, népdalnak, néptáncnak hívunk, úgy kell nekem, mint a levegő” – mondta Molnár Gábor néptánc-pedagógus, aki hét éves kora óta él a tánc bűvöletében. Második osztályos korában került az Alba Regia Táncegyütteshez, később megnyert egy országos gyerek szólótánc versenyt, táncházakba kezdett járni, és fokozatosan beleszeretett a különleges világba. A kezdetben egyenesnek tűnő út során több kitérőt is tett: tanult asztalos mesterséget,  Székesfehérvári Vörösmarty Színházban szerepelt a Dzsungel könyvében, a Pál utcai fiúkban és a Makrancos hölgyben. Csak ezt követően kanyarodott vissza a néptánc felé: a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc pedagógus szakán diplomázott, és azóta professzionális keretek között foglalkozik szenvedélyével: „ezzel kelek, ezzel fekszem, a családom után a legfontosabb része az életemnek”.

 

Olvasson tovább