Háromrészes sorozat indul hétfőn A Helyben, amely Dél-Erdélyben, a Kőhalmi Református Szórvány Diákotthonban készült. Az intézmény létrehozója, Szegedi László esperes maga is szórványvidéken nőtt fel, amely egyet jelent az állandó veszélyeztetettséggel, a fogyatkozással. Édesapja, aki maga is lelkész volt a beszédes nevű Magyarigen településen, néhány évtized alatt eltemette a gyülekezetét. Fia az anyanyelv határáról vagy azon is túlról hozza vissza a gyerekeket. Legtöbbjük nyomorgó, szegény családból jött, amelyben luxusnak számít a tanulás. És hány van, aki kamszként volt vendégmunkás, valahol Európában, s a szülők, sokszor egymástól is szétválva, távoli helyeken keresik a boldogulást… Nekik teremtett otthont Szegedi László. Azt mondja, a hely valóságos rongybirodalom, mert az első időben úgy szereztek pénzt a templom, a parókia, az óvoda és az otthon építésére, hogy azokat a használt ruhákat adták el boltjukban, amiket a kitelepült szászoktól kaptak. Hát…, lehet, hogy rongyból épült, mégis kősziklán áll, mert a szerény körülmények máig gyerekek százainak jelentik a tanulás és az anyanyelv megtartásának esélyét.
2. rész (április 21.)
Húsvét hétfőn folytatódik a Kőhalmi Református Szórvány Diákotthonban készült felvétel. Hogyan készülnek a húsvétra a gyerekek, és mi lesz azokkal, akikre még e jeles napon sem gondolnak? István például jó eszű, okos gyerek, Görögországban hányódott évekig. Most jobban beszél görögül, románul, mint magyarul. Édesanyja most is messze van, és a fiú ebbe szinte belebetegszik. A sokszor sérült lelkű gyerekekkel nem mindig könnyű – Szegedi László esperes erről is őszintén beszél. Megismerhetik a bágyi református gyülekezetet, amelynek lelkipásztora és presbiterei adományokat hoznak. A faluban jól megfér egymással a kocsma és a presbiteri munka, mert többnyire a Joó házaspár kocsmájában beszélik meg a teendőket. Joó Edit és Zoltán más valamiért is jött: a gyermektelen pár egy kislányt vinne haza – egyelőre – vakációra. A pici lány és a testvére ezt még nem tudja – ők az anyukájukat várnák, aki éppen Angliában van. Az adományozók beszélnek arról is, miért jó adni. Végül arra is választ keresünk, mit jelent ezen a helyen a Húsvét üzenete.
3. rész
A Kőhalmi Református Szórvány Diákotthonról szóló sorozatunk befejező részében ma a bentlakás mindennapi életébe pillantunk bele. Megnézünk egy fiúszobát, ami annyira különbözik egy lányszobától, mint a koszovói harctér egy bevásárlóközponttól: mindegyik zajos, és mozgalmas, csak az egyikben a pusztulás nyomai oly mértékűek, hogy minden évben mindent javítani kell, mert ha öt-hat fiú lakik pár négyzetméteren, az mindig kemény dolog. A hetente hazajáró gyerekekre otthon mosnak, csomagolnak nekik élelmet, de bizony sokan ide hordják a szennyest, mert itt van fűtés, van meleg víz. Az esperes szerint az is nagy dolog, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell élni az infrastruktúrával, és kialakul bennük az igény. Ellátogatunk a tanulószobába, ahol a diákok délután négy és hét óra között tanulnak. Megismerünk könnyebb és tragikusabb gyermeksorsokat, beszélgetünk a jövőről vagy éppen a jövőtlenségről. Nagyon sokan lelki sérültek, mert külföldön élő szüleikről hónapok óta nem tudnak semmit. Szerencsére mindig van, akitől jó szót kapnak. Szegedi László és munkatársai mind ilyenek. Tímár Csaba szerint – akit a gyerekek imádnak – a legjobb gyógyszer a nevetés.
A Hely: Kőhalmi Református Szórvány Diákotthon III/3. – Kossuth – április 28., hétfő, 11:07
Szerkesztő: Vágner Mária
Műsorvezető: Farkas Erika
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.