Megszületett a Fölszállott a páva végeredménye

Díjátadással és online táncházzal ért véget az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza népi tehetségkutató sorozata, a Fölszállott a páva 2014. A műsor szombat esti, a Duna Televízió mellett az M1-en is élőben közvetített döntőjében az egyes kategóriák győzteseinek Dr. Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója adta át a főtámogató OTP Bank díjait.

A zsűri pontozása alapján szóló és páros tánc kategóriában a Kaszai Lili – Fundák Kristóf páros vehette át az elismerést, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában pedig Kacsó Hanga Borbála érdemelte ki a díjat. A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában Tokos Zenekar bizonyult a legjobbnak, a táncegyüttesek kategóriáját pedig a négy döntőbe jutott csoport közül a Cirkalom Táncegyüttes nyerte meg.

A legjobb hazai nemzetiségi produkcióért, illetve a legjobb határon túli elődadásért járó különdíjakat Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter adta át a fináléban. Az előbbit Tintér Gabirella énekesnő érdemelte ki, aki a műsorban több alkalommal is autentikus cigánydalokkal kápráztatta el a közönséget, az utóbbit pedig a Nyárádszeredáról érkező Bekecs Néptáncegyüttes vehette át.

A legjobb vidéki előadónak szóló különdíjat dr. Szabó László Zsolt adta át a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttesnek, a Külügyminisztérium egymillió forintos különdíját pedig Németh Zsolt államtitkár nyújtotta át a határon túli hagyományőrzés fenntartásáért a Szinvavölgyi Néptáncműhelynek.

A műsor szakmai partnere, a Hagyományok Háza főigazgatója, Kelemen László adta át az OTP Bank egymillió forintos különdíjait, ezeket Kurdi Gábor dudás és Balogh Károly táncos vehette át a döntőben.

A nézői szavazatok alapján a közönség kedvence Vaszi Levente énekes lett, ő érdemelte ki a Fölszállott a páva különdíját, amelyet szintén a megbízott vezérigazgató adott át. Dr. Szabó László Zsolt egyúttal azt is bejelentette, 2015-ben gyerekeknek hirdeti meg a közmédia a népi tehetségkutató versenyt.

A Fölszállott a páva területi válogatóit visszaidéző adások után március 8-án indult az élő adássorozat, melynek során négy elődöntőben, két középdöntőben és az április 19-i döntőben mutatkozhattak be a Kárpát-medence legjobb népzenészei és néptáncosai. A sorozat idei évadának egyik újdonsága volt, hogy a műsorkészítők minden korábbinál nagyobb betekintést igyekeztek nyújtani a verseny kulisszáiba, így ezúttal az élő online közvetítés a televíziós adások után is folytatódott a stúdióban szervezett táncházzal és beszélgetéssel.

Videó ajánló

Olvasson tovább