Napot, Holdat, Csillagot

Ezzel a címmel jelent meg a Fonó kiadásában Pál Eszternek, a Szalonna és bandája énekesnőjének első önálló lemeze.

Eszter már hazánk egyik vezető népzenész együttesének tagjaként is számos elismerésben részesült, majd 2013-ban a Népművészet Ifjú Mestere címmel ismerték el művészi teljesítményét.

A Szalonna és bandája tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Az autentikus népzene mellett népzenei feldolgozásokat is hallhatunk tőlük. Fontosnak tartják a hagyomány megőrzését, ezért népzeneoktatással is foglalkoznak. Rendszeres résztvevői Magyarország legnagyobb fesztiváljainak, emellett az elmúlt években felléptek mind Európában mind a tengerentúlon.

Pál Eszter  szólólemezéhez Kelemen László népzenész, a Hagyományok Háza igazgatója írt ajánlást:

„A hamuban sült pogácsa

(„Ezt osztja meg a hős – ellentétben a nagyobbakkal – az öreg koldussal, a rókával, kisegérrel, hangyákkal, vagyis mindazokkal a természetfeletti segítőkkel, akik nélkül a továbbiakban rendkívüli feladatait végre se tudná hajtani.” – Magyar Néprajzi Lexikon)

Amikor Sebőék elkezdtek népzenét eredeti formájában („mint Széken” – állt az első táncház meghívójában) muzsikálni, sejtelmük sem volt arról, milyen és mekkora utat törnek. És lám, 42 évvel az első táncház után most már mind szervezettebben, újabb és újabb generációk – énekesek, mesemondók, zenészek, táncosok, kézművesek – jelentkeznek, veszik át örökségüket, a „hamuba sült pogácsás tarisznyát”, és indulnak el azon a csöppet sem kikövezett úton, melyen vezérlő csillag a hiteles, a hagyományhoz részleteiben is hű előadásmód.

Számomra nagyon nagy öröm, mikor újabb és újabb generációnak elindulását látom-hallom, külön felelősség, ha valamilyen tevőleges közöm is van elindulásukhoz.

Pál Esztert testvére, Pál István „Szalonna” (jelen kiadvány prímása) révén ismerhettem meg és kezdtük el közösen „pakolni” azt a bizonyos tarisznyát. Tettünk bele a tőlünk telhető jó szándékkal és tehetséggel sok mindent a Kárpát-medence népzenei kincsének legjavából. Külön figyeltünk arra is, hogy a szűkebb szülőföld, Kárpátalja „pogácsája” is ott legyen az útravalóban.

És íme, eljött a pillanat. A felkészülés megtörtént, az út a láb alatt, a csillag előttünk.

Kedves Hallgató, kedves „öreg koldus, róka, kisegér”! Segítséged, figyelmed nélkül nem sokat ér ez a pogácsa, engedd, hogy megosszuk Veled.”

A zenekar tagjai: Pál Eszter, Agod Alíz, Takács Éva, Berta Alexandra,Pál István, Pál Lajos, Gombai Tamás, Gera Attila, Karacs Gyula, Kelemen László, Ürmös Sándor, Doór Róbert

Olvasson tovább