Váci Cementgyár 2. rész

Új kétrészes sorozattal jelentkezik A Hely, a nagy múltú, félszáz éves Váci Cementgyárból.

1. rész – július 29. 11:07

Hallgassa meg az első részt!

Sokan ismerik a szinte szimbolikus gyárépületet, Vác felé a 2-es úton haladva már mindenki találkozott a látvánnyal, sőt az út a bányából a gyárba vezető sín alatt vezet. Műsorunk elején az Iskolarádió 1977-ben sugárzott adásából idézünk, Tarnay Márta és Bús Péter riportjában a Műszaki Egyetem egykori tanára, Balázs György professzor beszél a cementgyártásról. Az aulában az első megszólaló, Szarkándi János, elnök-vezérigazgató. Bemutatjuk a gyár 51 éves történetét, és az aulában lévő kiállítást. Meghallgathatnak egy archív rádiós felvételt még 1963-ból, Kolek Vera és Regős Sándor összeállítását a Dunai Cement és Mészművek gyáravatásáról. A Nyersanyagelőkészítő üzemben folytatjuk a felvételt, Szilágyi Zsolt termelési vezető csatlakozik hozzánk, majd a Laborban és a vezérlőben zárjuk az első részt.

2. rész – augusztus 1. 11:07

Hallgassa meg a második részt!

Folytatjuk sétánkat a Váci Cementgyárban, elsőként a kemencét nézzük meg, most is Szarkándi János vezérigazgató vezeti a stábot. A műsor elején egy archív felvételről szintén az 1963-as indulásról hallhatnak. A klinkerégetés folyamata: a forgókemencéből távozó forró füstgázok már a hőcserélőben fokozatosan felmelegítik az ellenáramban haladó kemencelisztet és megkezdődnek a kémiai folyamatok. A kemencelisztet 1450 °C-on a kemencében kiégetik. A folyamat végére lejátszódnak a kémiai reakciók, amelyek során kialakulnak a klinkerásványok, amelyek a cement tulajdonságait hordozzák. Ismét egy archív rádiós riport következik még 1984-ből a Szerpentin című műsorból. Megyünk a malomba, ahol Mocsai Árpád, üzemvezető vár bennünket. A kemencéből kijövő félkész terméket, a klinkert, gyors hűtés után tárolóba/silóba helyezik. A pihentetett klinkert 4-5% kötésszabályozóval (gipszkő, REA gipsz), és egyéb adalékkal (granulált kohósalak, pernye, tiszta mészkő) együtt őrölve készül el a cement. Végül a csomagolóban végzünk. Itt is van egy archív riportunk, 1974-ből. Kapusi Rózsa munkásnőkkel beszélgetett a Váci Cementgyár csomagolóüzemében.

 

Szerkesztő: Felszeghy Csaba
Műsorvezető: Farkas Erika

Vissza A Hely műsoroldalára >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Váci cementgyár 1. rész
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2014/07/1.-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Váci Cementgyár 2. rész
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2014/07/13.-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább