Sorra megszünő szelektív szemétgyűjtők

Iszik vagy kerékpárt vezet, ez már nem kérdés a legújabb Kresz módosítás szerint.
Bár az ittas biciklisek 35 %-kal több balesetet okoztak az idén, mint az előző év első negyedévben. Mostantól ha legurul egy két sör vagy pár pohár bor az ebédhez, a kiránduláson és az ember még biztonságos vezetésre képes állapotban van, nyugodtan hazakerekezhet. Érvek és ellenérvek. Kérdezzenek velünk?

Hallgassa meg!

Vak, siket, mozgás vagy éppen értelmi sérült.
A fogyatékossággal élők sem szeretnék a négy fal között eltölteni a nyarat, de vannak-e akadálymentes hazai üdülő-és szálláshelyek?
Milyen lehetőségeik vannak a kerekesszékkel közlekedő mozgássérülteknek a nyaralásra a vízpartokon, strandokon, a fürdőhelyeken?
Egy dán-magyar utazási iroda egyedüliként az országban arra vállalkozott, hogy felkutatja és összegyűjti ezeket a lehetőségeket. – sőt előzetesen egy bejáráson ki is próbálja.

Hallgassa meg!

Tejfölös pohár, Pet palack, krumplihéj, konzervdoboz, vissza nem váltható üveg és papírdoboz.
A háztatási szemét részeit sorolom, ami vagy egy mozdulattal egy kukába kerül vagy szelektíve gyűjthető. A szakemberek szerint 20 év kellett ahhoz, hogy megtanuljuk a szemét szelektálást, most meg azt, hova vigyük, hogyan vadásszunk a szelektív szemétgyűjtő szigetekre, amit az egyéni, úgy nevezett házhoz menő hulladékgyűjtés miatt – sorra, rendre megszüntetnek. Jó ez így?

Hallgassa meg!

 

Szerkesztő: P. Kiss Zsuzsa
Műsorvezető: Banner Géza

Vissza a Napközben oldalára>>>

Olvasson tovább