Változó minőségű kempingek

A Napközben csütörtöki adásának tartalmából:

– Tucatnyi háziorvosi körzet tartósan betöltetlen Hevesben, most plusz pénzt kapnak az orvosok, ha betöltik a praxist. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázatot ír ki a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A pályázók a félmilliárdos keretösszegből 6-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek, amennyiben vállalják, hogy legalább 4 évig a praxisban dolgoznak.

Hallgassa meg!

– Az idei évben már negyedik alkalommal szervezte meg az AGRYA a Vidék Kaland Programot. Pályázaton keresztül kiválasztott városi fiatalok tölthettek el egy hetet magyarországi vagy székelyföldi fiatal gazdáknál. A műsorban megszólal a szervező, a fogadó gazda és a kalandor is.

Hallgassa meg!

– Változó minőségű kempingek – Van aki sátorral vág neki a balatoni nyaralásnak. Rengeteg lehetőség közül válogathat, de érdemes alaposan érdeklődjön foglalás előtt, mert a különböző igényekre más és más helyszínek jelentenek megoldást.

Hallgassa meg!

– Többet eszünk, mint kellene – ezt állítják a kutatók. Vannak olyan létfontosságú tápanyag források, amikből kevesebbet fogyasztunk, mint kellene, másokból pedig – amelyekre nem is lenne szükség abban a mennyiségben – túlzásokba esünk. Több energia, nagyobb súly, de miért is eszünk többet?

Hallgassa meg!

Műsorvezető: Banner Géza
Szerkesztő: Zsoldos László

Napközben – Kossuth – augusztus 21., csütörtök, 9:00

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább