MR2 Akusztik: Kiscsillag

Kiscsillag
„Egy jó dal olyan, mint egy szép manöken. Sokféle ruhát adhatsz rá, jól néz ki bármiben, sőt még meztelenül is” – állítja Lovasi András, a Kiscsillag együttes fő dalszerzője. Erről készül tanúbizonyságot adni ez a keserű és mégis életvidám rock ‘n’ roll zenekar, amely ezúttal különleges akusztikus koncertre várja a közönséget. „Az igazi kihívást ilyenkor az jelenti, hogy megállnak-e, érvényesek maradnak-e ezek a dalok ebben a közegben, az akusztikus miliőben, esetleg mi újat tudunk meg róluk mi, akik a „szüleik” vagyunk. Vannak Kiscsillag-dalok (Fecskés, Elegáns tűnődés, Nehézbörtönsúlyzó), amelyek szinte ilyen koncertekre íródtak, hozzájuk se kellett nyúlni, mi több, itt kezdtek élni igazán – meséli Lovasi. Olyan is van (így a Pénz miatt), amiből csak a szöveget és az énekdallamot tartottuk meg, vagy néha még azt sem, például az Állnak a férfiak és az Ülnek a kiscsajok esetében. Néhány dal csak áll ott a színpad közepén, védtelenül, mint Jancsó-filmben a meztelen nő, mert a zenekar a színpadra lépés előtt leszedette vele a hangszerelés-páncélját. Mi, a szülei pedig csak nézzük, hogy szerepel a gyerek, és fognánk is a kezét, meg nem is, mert ugye, ha itt is megállja a helyét, akkor lassan tényleg kész az önálló életre, és el lehet engedni, mivel a jég alatt is megél. Szóval ilyenkor talán azt teszteljük, hogy jó dalokat írunk-e.”
A kísérletben a zenekar tagjain kívül részt vesz Vedres Csaba zongorista, hazánk egyik legismertebb dzsessztehetsége, Fábián Juli, valamint a táncosként, MC-ként, énekesnőként és színésznőként is ismert Pásztor Anna.

Közreműködik: Leskovics Gábor – gitár, ének, billentyű, Lovasi András – ének, gitár, Mihalik Ábel – dob, vokál, Ózdi Rezső – basszusgitár
Vendég: Fábián Juli, Pásztor Anna, Vedres Csaba

A film ismertetése: Az MR2 Akusztik+ a Müpából, az MR2-Petőfi Rádió jól ismert akusztikus stúdiókoncertjeinek mintájára, koncertszínpadi körülmények között, a Müpa színpadán születő sorozat, amely a közmédia csatornái, az MR2-Petőfi Rádió, az m1 és a Művészetek Palotája koprodukciójában jön létre új műsorként. A hazai minőségi könnyűzene kiemelkedő előadóival készülő rádiós-televíziós felvételeket a Müpás koncert értékeivel ötvözik az alkotók, így a koncertélmény és egy felvétel kulisszatitkai egyszerre tárulnak a közönség elé.

Magyar koncertfilm

A műsorszám megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott.

rendező: Szurdoki Erika

Videó ajánló

Olvasson tovább