Miről szól a Virtuózok?

A Virtuózok egy egyedülálló komolyzenei tehetségkutató műsor.

A műsor készítői azokat a fiatalokat kutatják fel, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek valamelyikén, vagy a klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.

A versenyzők a műsorban komolyzenei műveket adnak elő – időnként átdolgozva. Az ifjú tehetségek előadásait neves művészekből és szakértőkből álló zsűri értékeli, melynek tagjai Miklósa Erika operaénekes, Szenthelyi Miklós hegedűművész, Kesselyák Gergely karmester, Batta András zenetörténész, egyetemi tanár, és Némethy Attila zongoraművész. A műsorvezetők Varga Edit és Bősze Ádám lesznek.

A nézők az adások során számos különleges ifjú művésszel találkozhatnak majd, akiknek elsődleges céljuk virtuozitásuk bemutatása mellett a klasszikus zene szeretetének közvetítése, hiszen számukra nem is maga a verseny, vagy a díjak a legkecsegtetőbbek, hanem az, hogy végre a nagyközönség előtt is megmutathassák hangszeres tudásukat. A Virtuózok producerei hisznek abban, hogy a komolyzene egy csodálatos világ, amelynek megismerése, művelése gazdagabbá és értékesebbé tehet mindannyiunkat. Ebben a műfajban a tehetségen kívül sok ezer óra befektetett munka, élethosszig tartó gyakorlás az, amely garantálja az érvényesülést. A komolyzene ezáltal kiváló példa lehet arra, hogy visszaadjuk a szorgalomba vetett hitet, hiszen az igazi teljesítményhez mindig csak munkán keresztül vezet az út.

A televíziós műsor október 17-től péntek esténként lesz látható az M1-en, a fiatalok három korcsoportban – 6 és 13, 14 és 19, valamint 20 és 24 év között – versenyeznek a legkülönbözőbb hangszerekkel, illetve 20 és 28 év között énekesként. Az első három casting adásban korcsoportonként kerülnek meghallgatásra a jelentkezők. A szakmai zsűri döntése alapján minden korcsoportból 9 versenyző jut tovább a középdöntőbe. Itt újra egyéni produkcióval bizonyíthatnak a színpadon, de ebben a fordulóban már a Virtuózok Kamarazenekar tagjai kísérik majd őket. Mindhárom korcsoportból 3 versenyző jut tovább a döntőbe, ahol a zsűri korcsoportonként kiválaszt egy-egy győztest. A Fináléban a három győztes küzd meg egymással. Ezúttal azonban már a nézők kegyeiért versengenek, hiszen a Fináléban a zsűri nem dönthet, csak véleményt alkothat. A fődíjasról a nézők szavazással döntenek.

A Virtuózok csapatának célja a tehetségkutatás mellett, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét a nézőkkel. A műsorban nem csak zenei darabok, hanem szimfonikus zenekarra írott filmzene, és a crossover műfaja is megjelenik.

A műsor célja, hogy minden néző különleges, nemes és szívet gyönyörködtető történet részese lehessen az M1-en, október 17-től!

Tovább a Virtuózok oldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább