Kővágó Kinga titkai

Nagyon szeretek forgatni. Lehet, hogy nem leszek ezzel népszerű, de bevallom, én sokkal jobban szeretem, mint a színházat. Ez pedig egy különlegesen jó hangulatú forgatás volt, szuper csapat verődött össze – árulta el a Fapad című sorozatban Kővágó Kingát, a kerekesszékes titkárnőt alakító Bartsch Kata, a Médiaklikknek. Ha éppen nem voltam benne egy jelenetben- és ez sokszor fordult elő, hiszen rengeteg színészt kellett egyeztetni-, akkor sokszor néztem a monitoron a többiek felvételét, és többnyire nagyon jól szórakoztam. Remélem, a nézők is így lesznek vele! 

Arra a kérdésre, hogy hogyan jött a felkérés Bartsch Kata elmondta, Mandel Helga a sorozat casting directora, ő hívott fel egyszer csak, hogy lenne egy sorozat, van benne egy szerep, aminél rám gondolt, menjek el a castingra… Elolvastam a megtanulandó jeleneteket, és úgy voltam vele, hogy én ezt nagyon szeretnem megkapni. Litkai Gergellyel folyt maga a casting, és úgy tűnik, jól sikerült, mert pár nap múlva megszólalt a telefon, enyém lett a szerep. Valamiért engem szerencsére megtalálnak az izgalmas szerepek, hálás is vagyok érte a sorsnak. Játszottam már vak lányt, szellemi fogyatékost, kleptomániást és még sorolhatnám. Nagyon élvezem az ilyen jellegű kihívásokat, úgyhogy amikor megtudtam, hogy itt kerekesszékes leszek, kifejezetten örültem – vallotta be a színésznő. Mivel ez egy vígjáték, nem kisrealista ábrázolást igényel, de persze utánanéztem a technikai dolgoknak, megtanultam kerekesszékkel közlekedni. Nem egyszerű. Kinga karaktere amúgy is izgalmas, kicsit undok, de kifejezetten agyas lány ő. Nem a legviccesebb, leghálásabb szerep a Fapadban, de nagyon szerettem a bőrébe bújni. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de ha legalább egy embernek eszébe jut a sorozatot nézve, miközben nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen, hogy akinek kerekesszéke van, ugyanolyan ember, mint mi, vágyakkal, örömökkel, álmokkal, jó -és rossz tulajdonságokkal, már megérte.

Bartsch Kata Bartsch Kata

Az egyik kedvenc élményem a forgatásról, amikor Járai Mátéval üvöltve énekeltünk és táncoltunk az öltözőben, mert már olyan fáradtak voltunk, hogy ez tűnt egyedüli megoldásnak – vallotta be a színésznő.

A 24 részes sorozatban három rendező dolgozik, arra a kérdésre, hogy könnyítette, vagy nehezítette a munkát, hogy több rendezővel dolgoznak, Bartsch Kata azt mondta, olyan munkám már sok volt, amit egy rendező vitt végig, ilyen még soha. Élveztem. 3 rendező, 3 hozzáállás, 3 fajta tehetség és humor.

Fapad – minden vasárnap 18:55-től az M1-en!

Videó ajánló

Olvasson tovább