Török nap a közmédiában

Vendégségben Törökország címmel tematikus napot tart a közmédia október 29-én. Az egész napos műsorfolyamban számos érdekességgel találkozhatnak a nézők, például Törökországban készült riportok segítségével ismerkedhetnek meg az országgal, annak jelentős gazdasági fejlődésével, emellett szó lesz az oktatási és kulturális kapcsolatokról.
Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője az MTI-nek elmondta, hogy a török tematikus napot annak az együttműködésnek a keretében rendezik meg, amelyről tavaly állapodott meg a magyar és a török közmédia vezetője. A magyarországi török napot márciusban a török köztelevízió, a TRT magyar napja követi.

A főszerkesztő kiemelte, hogy a tematikus adásokat kölcsönösen a két ország számára fontos nemzeti ünnepeken rendezik. Október 29-én ünneplik Törökországban a köztársasággá válás 91. évfordulóját, a törökországi magyar napot pedig 2015. március 15-én, az 1848/49-es szabadságharc 167. évfordulóján tartják meg.

Siklósi Beatrix hangsúlyozta: azért fontos a közmédia csatornáin bemutatni a mai modern Törökországot, mert Magyarország egyik kiemelt politikai, gazdasági és kulturális partnere, ugyanakkor számos tévhit él az emberekben a törökökről.

Éppen ezért a közmédia számos műsorában találkozhatnak a nézők és a rádióhallgatók török témájú műsorokkal. Október 29-én, szerdán az M1 magazin- és hírműsoraiban kiemelt helyet kapnak a török társadalommal, kultúrával és gazdasággal kapcsolatos témák nemcsak a stúdióvendégek révén, hanem a közmédia stábja által Törökországban forgatott bejátszások, riportok segítségével is.

Szó lesz a két ország oktatási kapcsolatairól is, hiszen számos török diák tanul nálunk, de sokan a török felsőoktatásban ismerkednek Magyarországgal és a magyar nyelvvel. Emellett magyar diákokat is találni török egyetemeken. A tematikus napon bemutatják a magyarországi törökfürdőket, szó lesz a II. Szulejmán szultán türbéje utáni szigetvári kutatásokról és megismerkedhetnek a nézők a magyar-török együttműködésben felújított pécsi török emlékekkel is – sorolta a tematikus nap tervezett témáit az MTVA főszerkesztője.

A műsorfolyamban foglalkoznak még török festőművészek bemutatásával és szó lesz a novemberi isztambuli könyvvásárról, amelynek Magyarország a díszvendége. Látható lesz egy beszélgetés Mészöly Kálmánnal, aki 1985-ben a török válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, majd a Fenerbahce edzőjeként is dolgozott.

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy a tavaly átadott budapesti Yunus Emre Török Kulturális Intézetből jelentkeznek majd délután és kora este élő adással a Duna csatornán. A tavaly átadott központban a beszélgetések mellett tervezik például az „ebru” festési technikája és a híres török teázási, kávézási szokások bemutatását is. A tematikus nap műsorvezetője Kalocsai Andrea lesz, a műsorfolyam pedig egy török játékfilmmel zárul – tette hozzá a főszerkesztő, aki arról is beszélt, hogy a televíziós csatornák mellett a Kossuth és a Bartók Rádió kínálatában is kiemelt helyet kapnak a török témák október 29-én.

Videó ajánló

Olvasson tovább