A 'Haza szolgálatában!' a Páva

A Haza szolgálatában! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szlogenjét az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora is vallja. A közszolgálati televízió és a közszolgálati egyetem együttműködéseként a 2014-2015-ös tanév során 7 alkalommal a Fölszállott a páva ifjú tehetségei és közreműködői mutatják be a hallgatóknak a történelmi Magyarország főbb tájegységeit.

Első alkalommal, azaz november 5-én az első évadból ismert Czifra Táncegyüttes és 2014 egyik nagy kedvence, a Góbé Zenekar Kalotaszeg varázslatos tájegységét, cifraságát idézte fel a Ludovika Épületben. Segítségükre volt a Fölszállott a páva zsűritagja, a Kossuth-díjas koreográfus, Zsuráfszky Zoltán is. A házigazda pedig az első évad szólótánc kategóriájának győztese, Berecz István volt, aki a rendhagyó néprajzóra után táncházba hívta a jelenlévőket – hiszen ahogy mondta: „Ez a műfaj nem vitrinbe való!” A hallgatók pedig ennek megfelelően kivették… Jelentjük, nem volt poros!

Tovább a Páva oldalára>>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Fotók: Szilágyi Dénes
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2014/11/DSC_9164-1024x678.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Videó ajánló

Olvasson tovább