Vasárnapi Újság: értékelő – értékeléssel

A Vasárnapi újság a következő témákkal várja hallgatóit a Kossuth Rádióban:

– Értékelő – értékeléssel
A Vasárnapi Újságban felidézzük Orbán Viktor miniszterelnök pénteki országértékelőjének legfontosabb gondolatait, majd megkérdezzük Lánczi Tamást, a Századvég vezető elemzőjét, milyen üzeneteket fogalmazott meg a kormányfő, s kinek, kiknek címezte mondandóját.

Hallgassa meg!

– A kommunizmus áldozatai
Megbocsájtást, engesztelődést hoz-e a délvidéki magyarság számára, hogy a szerb törvényhozás hetven év után eltörölte a Csúrog, Zsablya és Mozsor magyar lakosságának kollektív bűnösségét kimondó jogszabályt?

Hallgassa meg!

– A Pócspetri-ügy
Hogyan használta fel a kommunista diktatúra az egyházi iskolák államosítása ellen tiltakozó településen történt balesetet a kegyetlen megtorlásra, a hívek megfélemlítésére? A „rendőrgyilkos falu” lakóinak hallgatása csak 1989. azaz a jogi rehabilitáció után oldódott.

Hallgassa meg!

– Hányféle kettős mérce létezik?
Hogyan alkalmazza a kétféle megítélést Európa a nemzeti szocializmus és a „létező szocializmus”, azaz a kommunista népirtás esetében? Miért nem hiszi el a „nyugati országok” értelmisége, hogy a két diktatúra egyformán emberiség és emberiesség-ellenes?

Hallgassa meg!

Vissza a műsor oldalára>>>

Olvasson tovább