A Hely - Magyar Szilícium-völgy 2. rész

2. rész

Hallgassa meg a második részt!

Óbudán a Duna partján az egykori gázgyár területén, ma egy ízig vérig XXI. századi iparipark működik, amelyet a világsikert aratott 3 D-s építészeti softver fejlesztői  álmodtak ide. A Graphisoft munkahelyi környezete másoknak is megtetszett, így alakult ki az évek során a magyar szilícium-völgyként emlegetett Graphisoft Park, ahol jelenleg 2 egyetem és több mint 60 biotechnológiai és informatikai fejlesztőcég működik. Ezúttal Az IT világban kalandozunk, egy különleges irodai rendszerben járunk, többek között az éppen 10. születésnapját ünneplő SAP-nál, ahol minden gurul és az aktualitásoknak megfelelőn csoportosíthatók a bútorok, de vannak üvegfalu szobák, ahol szeparáltan, egyedül, vagy kisebb létszámban dolgozhatnak, bárki firkálhat a falakra, egymás ötleteit folytathatják, távkonferenciákat rendezhetnek kontinenseken át. A játékelmélet nagyban segíti a softver fejlesztők munkáját, így mi is kipróbáltunk egy legoból épített robotkát, egy ma még titkos fejlesztésű okosórát is megfogdoshatott az óra mániás szerkesztő, és az is kiderül, hogy mit jelent az újra-startup cég fogalma, meg talán arra is választ találunk, hogy miért annyira sikeresek a hazai softverfejlesztők a világban.

1. rész

Hallgassa meg az első részt!

Visszatértünk Óbudán a Duna partjára, az egykori gázgyári telepre, amelyet manapság a magyar szilícium völgyként emlegetnek.

A régi vágy beteljesült, a valamikori ipari romok helyén, a száz éves falak között ma diákok tanulnak és az informatikai szakma legjobbjai alkotnak. Jelenleg két magán egyetem és több mint 60 biotechnológiával és IT fejlesztéssel foglakozó cég dolgozik a Graphisoft Parkban, amelynek megálmodója Bojár Gábor a házigazdánk.
A sorozat első részében az egykori gázgyár 100 éves falai között járunk, ahol ma az Aquincumi Technológiai Intézet és az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola működik igazi XXI. századi körülmények között.

Szerkesztő: Varga Júlia
Műsorvezető: Farkas Erika

Korábbi adások >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Amikor a játék kötelező feladat (Fotó: A Hely)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2015/03/Amikor-a-játék-kötelező-feladat-1024x574.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A legjobb külföldi egyetemek küldik Budapestre a diákjaikat
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2015/03/A-legjobb-külföldi-egyetemek-küldik-Budapestre-a-diákjaikat-1024x574.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább