Közelről: Speciális drónt vethet be a Facebook

A Közelről április 1-i adásának tartalmából:

– Több mint 1 millió ember hagyta el otthonát Ukrajnában a háborús területeken. Rajtuk próbál segíteni az Ökumenikus Segélyszervezet. Hol tart a segélyprogram?

– 20 kilométer magasságból lézer segítségével tenné elérhetővé az internetet. Speciális drón fejlesztésén dolgozik a Facebook.

– Katonák, akik nem fegyverrel, hanem számítógépekkel harcolnak az interneten keresztül. Adatokra vadásznak, támadásokat próbálnak elhárítani. Egyre erősebb kiberhadseregeket állítanak fel a nagyhatalmak.
Átszervezik az amerikai CIA-t, amelynek egyik fő feladata kibervédelem lesz a jövőben. Közben Irán is felállított egy kiberhadsereget, amely egyes szakértők szerint több gondot okozhat, mint az ország atomprogramja. Hogyan dolgoznak ezek a katonák? Hogyan próbálják kivédeni a virtuális térben zajló támadásokat a speciális egységek? Egyáltalán hogyan lehet kideríteni, hogy honnan indult egy-egy támadás?

– Egy évig a nemzetközi űrállomáson, a súlytalanság állapotában.
A hétvégén elkezdték munkájukat azok az űrhajósok, akik több, mint 300 napot töltenek az űrben és orvosbiológiai kísérletek egész sorát végzik el. A cél egy Marsutazás előkészítése. De bejelentették azt is, hogy tervezik egy új űrállomás építését. Miért van erre szükség? Háromnegyed ötkor jönnek a részletek.

Közelről – Kossuth – április 1., szerda, 15:30

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább