Szombat délelőtt: Húsvéti locsolási szokások

A Szombat délelőtt március 28-i témái:

– BOCSKA: A MŰVÉSZI ÉRTÉKŰ KÁLVÁRIA
A kis zalai faluban a idősebb hívek adományaiból új kálvária épült, ahol eggyel több stáció van a megszokottnál. Miért?

– KORONÁT KAPOTT SZŰZ MÁRIA VESZPRÉMBEN
A Regina Mundi kápolnában álló Szűz Mária szoborra koronát álmodtak a helyiek, hogy ezzel is jelezzék a „világ királynője” címet. A régi korona ugyanis eltűnt. Össze is adták ékszereiket és elkészült a műalkotás, amit most egy zarándoklattal köszöntek meg az ékszerész házaspárnak.

– HÚSVÉTI LOCSOLÁSI SZOKÁSOK
Lovas szekéren járják a várost a néptáncosok népviseletben. Tiszta vízzel öntöznek és az elüzletiesedett ünnepet – hagyománnyal töltik meg..

– HAJÓSKAPITÁNY A NEMZETKÖZI VIZEKRŐL
Itthon nemrég búcsúztatták el az utolsó szigetmonostori révészt, most hazaérkezik Svájcból a fia, aki hajóskapitány. Összeköt a víz és a folyó … közös hajóban.

– VIRÁGVÁROSOK ÉS FALVAK
A Virágos Magyarországért verseny az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez kapcsolódik. 2015-ben Magyarországot Siófok és Balatongyörök képviseli a nemzetközi megmérettetésben.

– “KEND A RÚZST! MERJ KENNI, MERJ TENNI!”
Meghökkentő kampánnyal hívja fel a figyelmet A Mályvavirág Alapítvány, a méhnyakrák megelőzésére. Aki csatlakozik nemcsak a szűrésre megy el, kirúzsozza a száját – valahol elkeni és az erről készült fotó már fel is kerülhet az internetre. Humor, lendület, pökhendiség az egészségügyi felvilágosításban.

– VELŐ-, KIFEJTŐ- CUKOR
Borsófajták, amelyek a magyar nemesítőknek köszönhetően egyre ismertebbek. Séta a borsókertben vetés előtt.

– KÉK ELEFÁNT

– HANGVADÁSZ

Szombat délelőtt – Kossuth – április 4., szombat, 10:00

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább