Tebenned bíztunk eleitől fogva: Húsvét után Kárpátalján...

Hallgassa meg!

 A Tebenned bíztunk eleitől fogva április 8-i adásának tartalmából:

Húsvét után a kárpátaljai helyzetről Zán Fábián Sándor püspök beszél, és az ottaniaknak nyújtott segítségről Huszár Pál, a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka.

A Gyümölcsfák a papkertben programot Baktay Borbála igazgató és Veres Emese programkoordinátor ismerteti, Orosz Róbert valamint Hajdú Zoltán Levente lelkészek pedig az ezzel kapcsolatos terveikről számolnak be.

Kató Béla püspök a Mikó Kollégium ügyének alakulásáról beszél.

Fekete Ágnes:

„Lássad Siont, ünnepeinknek városát, … mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol…” Ézsaiás próféta könyve 33,20

„Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni.” Ézsaiás próféta könyve 1,14

Húsvét ünnepének illata még az orrunkban van. Az ünnep az élet rítusát adja. Ez a világ egyfajta ritmus. Nemcsak a reggel és az este meg az évszakok adják ezt, hanem ezekből következően mi magunk is kialakítunk szokásokat, amik keretet, medret adnak a dolgoknak. Nem kell gondolkodnunk azok, hogy mossunk-e fogat, vagy sem, mert megszoktuk. Azt látom, hogy ma talán azért is nehéz döntéseket hozni, mert elvesztek a rítusok. Ha minden áldott nap mérlegelnem kell azt, hogy melyik cipőbe bújok reggel, hogy milyen takaróval alszom, rettentő nehéz az élet. Már a Teremtés leírásában szerepelnek az ünnepek, mint a természetes élet alapvető részei. Régen feljött a hold, az ember látott valamilyen formát az égen, és pontosan tudta, hogy mi a dolga. Nem volt állandóan döntéskényszerben. Tere volt a döntéseknek.

A hagyomány, azok a szokások, amiket örököltünk egyszerűen visznek a hátukon, és a fontos kérdésekben való gyors döntéseket segítik. Persze a modern ember úgy találja, hogy ő önmaga szeretne lenni, és ne történjen vele csak úgy az élet. Nem kellenek a formaságok, mert azok előbb-utóbb kiüresednek. Izrael életében is állandóan jelen volt ez a dilemma. Kellenek az ünnepek, kell a lecövekelt biztos szentsátor, ahova mindig lehet menni, ami nem az emberi minőségtől függ, hanem csak Istentől, ugyanakkor a próféták szembe kerültek az üres ünnepléssel, amikor azt hitték az emberek, hogy ha elmennek a templomba, bemutatják a szükséges áldozatot, már minden rendben van. Keményen mondja Ézsiás az Úr szavát: „gyűlölöm ezeket az ünnepeket.” Ma mindennél fontosabb, hogy e végletek között visszataláljunk az ünnepekhez.

Lássuk be, hogy rítusok nélkül nem lehet élni! Ahogyan a mag is úgy növekszik, hogy annak kerete, formája, rendje van, így a mi életünk is csak valamilyen rendben képes a növekedésre. Szükségünk van arra, hogy legyenek meghatározott idők, amikor például kikapcsoljuk a telefont. Ha szeretnénk akaratunkat erősíteni, akkor kellenek szigetek, amiket nem kérdőjelezünk meg, amikről nem döntünk. Az is lehet egy rítus, hogy minden döntés előtt alszunk egyet. Mondásunk is ezt sugallja: „alszom rá még egyet”. Az ember kicsit eltávolodik a dolgok súlyától, egy egyszerű szokást végez, és könnyebben vállalja a döntés kockázatát. Amikor valami eldől, emögött szinte látjuk a képet, ahogyan egy fa mögül a támasztékot kiveszünk, és a fatörzs a földre esik. Így dőlnek el a dolgok. A jelképet folytatva akkor lesz bátorságunk dönteni, ha addig tartotta valami a dolgokat. Akkor tudunk biztonságosan és jól dönteni. Mi reformátusok kicsit félünk a rítusoktól. Könnyen látunk formaságot abban is, ami természetes szokás. Hamar meglátjuk az ürességet. Pedig sokszor a forma tartja meg a tartalmat. Üresnek tűnő forma segít át minket oda, hogy dönteni tudjunk. Jézus is részt vett üresnek tűnő ünnepeken. És ezekből lépett elő, hogy azt a többet átadja, amit az emberek nem láttak bele az ünnepbe.

Adja Isten, hogy fejlődni, növekedni tudjon életünk, akaratunk azáltal is, hogy ünnepelünk! Ámen.

Tebenned bíztunk eleitől fogva – Kossuth – április 8., szerda, 13:30

Videó ajánló

Olvasson tovább