Oscar-díjas filmek a Dunán

Május 16-tól a nyár végéig a szombat az Oscar-díjas filmeké a Duna Televízióban. A sorozat az Aki legyőzte Al Caponét című bűnügyi filmmel indul, amely a klasszikus gengszerkorszak hírhedt alakja ellen folytatott nyomozás történetét meséli el. Brian De Palma filmje hallatlanul látványosan idézi meg a harmincas évek hangulatát, illetve a thrillerek nagymestere számos felejthetetlenül izgalmas képsorral gondoskodik a feszültség fokozásáról. Míg Al Capone szerepét Robert De Niro kapta, a Kevin Costner által megformált Eliot Ness nyomozó akciócsoportjának további tagjait is olyan kiváló színészek játsszák, mint Andy Garcia, Charles Martin Smith és Sean Connery, akit a filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjjal jutalmaztak.

A sorozat május 30-án folytatódik a szintén Kevin Costner főszereplésével készült, Oliver Stone által rendezett, JFK című, dokumentumigényű részletekkel teli, politikai vitairatnak is tekinthető monumentális produkcióval, amely a legjobb operatőr és a legjobb vágás kategóriájában nyerte el az Amerikai Filmakadémia elismerését.

Az Oscar-díjas sorozat aztán júniustól indul be igazán A Ryan közlegény megmentése és A légy című magyar animációs film bemutatásával, amelyet augusztus végéig több mint kéttucat olyan további klasszikus követ, mint a Spartacus, a Római vakáció, az Éjféli cowboy, a Dühöngő bika, a My Fair Lady, a Mindent anyámról vagy Az édes élet.

Videó ajánló

Olvasson tovább