G7: Csökken a diákhitel kamata

Hallgassa meg!

Július 1-től csökkent a diákhitelek kamata: a szabad felhasználásúé ( D1 ) 5,75 százalékról 4,9 százalékra, a kötött felhasználásúé (D2) pedig 7 százalékról 6,15 százalékra. Ez utóbbi esetében a diákok továbbra is fix 2 százalékot kell fizetniük, a különbözetet az állam kamattámogatás formájában átvállalja.
A felvehető összegek nem változnak, a D1 esetében havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető, a D2 esetében az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj. Ami a fizetési fegyelmet illeti: a diákok számához képest csupán 2,8 százalék volt azok aránya, akiknek a hátraléka elérte a kritikus határt, és mindössze 2,7 százalék azok aránya akiknek az ügyét a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak adták át- behajtásra. A műsorban elhangzik, hogy lehetőség van fizetéskönnyítési megállapodást kötni, ez esetben legfeljebb 10 év alatt, egyenlő részletekben adják vissza a diákok a hátralékot.
A műsorban szó lesz arról, hogy mi tette lehetővéa kamatcsökkentést, és van-e még tartalék a rendszerben. Kiderül az is, hogy a Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Diák Hitel Központ zrt. a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacról vonja be nyilvános kötvénykibocsátás révén – állami kezességvállalás mellett- de eddig egyszer sem kellett az államnak jótállnia.. Emellett 2005 óta együttműködik az Európai Beruházási Bankkal is. A társaság külső kitettsége 81 százalék, ez 1 éve még 91 százalék volt, és az arány a hallgatói hitelek visszafizetésének köszönhetően csökkent.

A műsorban szó lesz arról a felmérésről is, amelyet a középiskolások és egyetemisták körében végeztek. Hantosi Bálint tanácsadó , a TNS Hoffman által végzett, a fiatalok jövőképét, a diploma értékét vizsgáló kutatás eredményeit ismerteti. Eszerint a középiskolások gyakorlatilag nem rendelkeznek pénzügyi ismeretekkel, zsebpénzből élnek, a szülők nem vonják be őket a pénzügyi döntésekbe. Az egyetemisták, főiskolások még elvárják a szülői támogatást, de már anyagi függetlenségre vágynak. A pénzügyi ismeretekre az alkalmi munkavégzés és az első bankszámlanyitás kedvezően hat. A gimnazisták és az egyetemisták egyaránt fontosnak tartják a diplomát, de annak sikerhez hozzáadott értékét az egyetemisták nagyobbnak érzik. A kutatás szerint szinte minden egyetemista és a középiskolások túlnyomó többsége is ismeri a diákhitelt, a D1 és a D2 közötti különbséget azonban már kevésbé.

Szó lesz ez másik felmérésről is, eszerint az okostelefonok megváltoztatják a zene hallgatási szokásainkat is. Erről és hogy mi a jövő útja, Horváth Norbert a Telenor igazgatója és Molnár Ferenc Caramel beszél a műsorban.

Műsorvezető-szerkesztő: Szentgáli Edit

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább