Arcvonások: Márialigetiné Makhult Katalin

Hatgyermekes, már négy unokának is örvendő iparművésznő. E szép család sikereit, harmóniáját az ő szeretetteljes kisugárzásának, fáradságot, akadályt nem ismerő lelkesedésének is köszönheti. Ahogy nőttek a gyerekei, úgy tágult azok köre, akiknek életét igyekszik megszépíteni. Szentimrevárosban, ahol születése óta él, családok tucatjainak tette tartalmasabbá az életét. Közösségi tereket hozott létre kétkezi munkával, és ezekbe felejthetetlen programok sokaságát szervezte: játszóházak, művészeti és helytörténeti kiállítások, kézműves foglalkozások, kirándulások, táborok, nyaraltatás, klubélet. Fáradhatatlanul ötletel, tervez, pályázik, mozgósít, megvalósít – művészhez méltó igényességgel. Méltán jelölték a „Jó embert keresünk!” kampány egyik arcának.

Hallgassa meg!

Riporter: Csűrös Csilla
Szerkesztő: ifj. Tóth György

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább