Az a szép: Mészáros János Elek

Született 1970. október 30-án, Budapesten. Azóta Alcsútdobozon él a család ősi telkén, ahol üknagyapjának üknagyapja is született 1740-ben, egy régi református földműves családban. Gyermekkora óta a zene bűvöletében élt, de lehetősége nem volt zenei tanulmányokra akkoriban, csak énekelt, ha kellett, ha nem. A családban mindenkinek jó hangja volt, így ezzel nem okozott meglepetést, de mezőgazdasági szakközépiskolában folytatta tanulmányait Tatán. 1992-ben munka mellett, levelező tagozaton elkezdte az egyetemi tanulmányokat Mosonmagyaróváron, ahol 1998-ban végzett mint okleveles agrármérnök. 2004-ben a Bicskei Körzeti Földhivatalba került, mint osztályvezető, majd 2007-ben a megyei földhivatala, mint főtanácsos-mezőgazdász. Ebben az évben kezdte meg Gödöllő a másoddiplomás képzést és 2009-ben végzett, mint talajtani szakmérnök. 2001. január 8-án hívták a szomszédos Etyek teleülés vegyes karába énekelni, ahol az első próbán Magdó Ildikó karnagy figyelt fel a hangjára, és javasolta, hogy kezdje meg a zenei tanulmányokat, ekkor már 31 éves volt. 2002-ben Magdó Ildikó és Estefán Tünde felkészítették az első országos énekversenyére a III. Simándy József énekversenyre, ahol fél év énektanulás után 2 helyezést, és különdíjat vehetett át a nagy tenor özvegyétől, Jutka asszonytól.

Nádor Magda, a Zeneakadémia tanárának magánnövendéke, számos országos versenyre készítette fel: 2004 – Csendül a nóta Magyar nóta énekverseny – döntős; 2005 – Dal-Via-Dal Nemzetközi énekverseny-operett kat. II.díj; 2009 – Csendül a nóta Magyar nóta énekverseny I.díj; 2012 – Csillag születik győztese

Egyéb elismerések: 2012 – Alcsútdoboz Díszpolgára; 2012 – Szenes Iván művészeti díj; 2014 – Fejér megyei Príma külön és közönségdíj.

A Csillag születik versenyre Isteni sugallatra jelentkezett, otthon már csak akkor szólt, mikor behívták előválogatóra. Arra volt kíváncsi, hogy tényleg csak annyi és olyan magyar szerzeményre és értékre vágyik a magyar közönség, amennyit a médiumok sugároznak, mert őt nagyon zavarja, ha egy magyar énekes nem az anyanyelvén énekel. Az „Egy rózsaszál szebben beszél” c. dal eléneklése után döbbent rá az ország, hogy nekünk ilyen csodálatosan szép dalaink is vannak… A versenyben az egyszerű magyar és a klasszikus emberi és keresztyén értékeket próbálta megmutatni, és ezt a közönség első hellyel jutalmazta. A verseny óta több mint félezer koncert mutatja, hogy mennyire vágyik a hazai és a határon túli magyar közösség ezekre a dalokra, amik rólunk és nekünk szólnak a saját nyelvünkön. Szívéhez legközelebb a templomi koncertek állnak, ahol annak az Úrnak a dicsőségére énekelhet, aki megalkotta, megáldotta tehetséggel és segíti egy életen át. Most először egy olyan hangversenyteremben szervez koncertet, amit nem emberkéz alkotott, hanem maga az Isten. Jegyek a helyi Tourinform irodánál megrendelhetők.

Mészáros János Elek: Ha van mit mondanod!

„Ha van mit mondanod, s ki állsz a nép elé,
dallamok szárnyán üzensz az ég felé,
ne szégyelld soha kitárni lelkedet,
ne használj mást, csak az anyanyelvedet!
Mert ezért teremtettél e föld porából,
ezért választattál ki e nép sorából,
hogy büszkén felvállald értékeinket,
mert csak így ismerhet meg a világ minket!
Van egy kis nép Európa szívében,
Kárpátokkal ékes Duna-Tisza völgyében,
számomra legszebb, hely a világon:
édes szülőföldem, szép Magyarországom!

Az a szép – Dankó – október 4., vasárnap, 19:04
Tovább az Az a szép műsoroldalára >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább