Cseppforrás Néptáncegyüttes

Cseppforrás Néptáncegyüttes – Százhalombatta
táncegyüttesek kategória

A százhalombattai Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolának hírnevét egy ifjú csapat öregbítette! Az előző szériában a döntőig jutott a Forrás néptáncegyüttes, most utánpótlás csoportjuk próbál szerencsét. El is mondták, hogy miért: mert itt, a Fölszállott a pávában a zsűri kedves, nem úgy mint máshol, ahol „kiszívják a gyerekekből a jókedvet”. Márpedig a táncra, a felkészülésre rengeteg idejük megy el, és még ott van az iskola is… És ha már itt tartunk, a papírgyűjtés mellett komolyabb környezetvédelmi kérdéseket is megvitattunk a Cseppforrás szószólóival, akik nem igazán értették, hogy a felnőttek miért nem építenek olyan gyárakat, amelyek a rossz gázok helyett jókat bocsájtanak ki. Ráadásul a régi szokásokat ha betartanák a nagyok, nem is lenne ilyen probléma:  „Mint például a Krisna-völgyben, ahol semmi környezetszennyező nincs… kivéve a vonatot!”

Fölszállott a páva 2015 - Cseppforrás Néptáncegyüttes

Cseppforrás Néptáncegyüttes utolsó interjú >>>

Cseppforrás Néptáncegyüttes – Első középdöntő >>>

Cseppforrás Néptáncegyüttes – Út a középdöntőig >>>

Cseppforrás Néptáncegyüttes – Harmadik elődöntő>>>

Ismerjék meg a Cseppforrás Néptáncegyüttest>>>

A Cseppforrás Néptáncegyüttes interjúját ide kattintva nézhetik meg>>>

Fölszállott a páva műsoroldal>>>

Olvasson tovább