A digitális jövő Közelről

A Közelről november 27-i adásának tartalmából:

El Nino
Éget a nap, a parton is akkora a forróság, hogy a vízben is nehéz kibírni – ezt júliusban mondta az Atlanti-óceán partján egy strandoló. Aki hozzátette: inkább beül az autóba és egy kicsit beindítja a klímát, hogy lehűljön. Egy másik nő arról beszélt a BBC-nek, hogy elviselhetetlenek az utcák, éjszaka aludni sem tud légkondi nélkül.

Poroszlói fejlesztések
Ilyen amikor az ember egy akvárium kulisszái mögött jár. Nyáron mutattuk meg, hogyan működtetik a Tisza-tavi Ökocentrum hatalmas akváriumait. A látogatóközpont három évvel ezelőtt készült el Poroszlón. Európa legnagyobb édesvizű akváriumát –amelyben egymillió liter víz van, eddig 700 ezren keresték fel. Ezt ünnepelték ma Poroszlón, a rendezvényen pedig a további fejlesztésekről is szó esett. Pilisy Csenge összeállítása.

Cukrásztehetség
Állatorvosnak készült, de cukrász lett, és bár csak néhány hónapja foglalkozik ezzel, sorra nyeri a díjakat. Most épp Birminghamben, a világ egyik leghíresebb cukrászversenyén, a Cake Internationel-en zsebelt be 4 aranyérmet Jennifer Ziemons /Szímons/. Sikerének titka, hogy kreatív ötleteit miniatűr változatban készíti el, amivel most a nemzetközi zsűrit is levette a lábáról. Nagy Nóra kérdezte.

Digitális jövő
Egyre több eszköz válik körülöttünk, rajtunk okossá, hiszen több olyan informatikai holmi jelent meg, ami viselhető is. Okosodnak az autók, és intelligenssé válnak a lakások is. De mi minden kommunikál és küld adatot a világhálón keresztül a közvetlen környezetünkben? Kránitz Balázs összeállítása.

Külföldiek Magyarországon
Vidám, mosolygós, barátságos ember, a karibiak életszeretete sugárzik belőle. A Dominikai Köztársaságban, egy sokszínű országban, Santo Domingó városában nőtt fel, a tenger mellett, ahol mindig süt a nap. Fiatalon hagyta el szülővárosát, mert tanulni akart, méghozzá politológiát és nemzetközi jogot, az akkori Szovjetunióban. Innen aztán Magyarországra vezetett az útja és Pécsen telepedett le. 27 éve él itt és mint mondja: már nem is tudná másutt elképzelni az életét. Dr. Antonio Domingo Lilón egyetemi tanár és kutató a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, az Ibero-Amerikai Tanszéken. A riporter Schweier Rita.

Kályhák és történetük
Kaposvár első magánmúzeuma 1991-ben jött létre a Steiner házaspárnak köszönhetően. A családfő egy véletlen folytán kezdte el gyűjteni az öntöttvas kályhákat, ami később igazi szenvedélyévé vált. Ám Steiner Úr tizenkét évvel ezelőtti halála, valamint felesége betegsége miatt veszélybe került a több mint két évtized alatt összegyűlt anyag, ezért Kaposvár önkormányzata – némi egyeztetés után – idén tavasszal megvásárolta a gyűjteményt. A múzeumban restaurálták az egyedülálló alkotásokat, melyek a megyei múzeum,mellett lévő egykori szecessziós épületben kaptak végleges helyet. Varga Tünde a megyei múzeum történész-múzeológusával, dr. Varga Évával beszélgetett.

Közelről – Kossuth – november 27., péntek, 15:35

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább