Oktatási államtitkárságot hoz létre a kormány

Legfrissebb híreinket ide kattintva nézheti élőben >>>

Palkovics László felsőoktatási államtitkár a jövőben oktatási államtitkárként dolgozik tovább, átveszi a köznevelési államtitkári feladatokat Czunyiné Bertalan Judittól, aki a digitális tartalomfejlesztésért felel majd kormánybiztosként. Az emberi erőforrások minisztere által szombaton bejelentett intézkedést valamennyi parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki párt indokoltnak, de a közoktatás problémáinak megoldására elégtelennek minősítette. A Fidesz-frakció ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok vagy az államtitkárok.

Balog Zoltán tárcavezető sajtótájékoztatóján közölte, a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülését már Palkovics László vezeti.

Szólt arról is: a kormányfő, akivel a változtatásokról egyeztetett előző nap, nem fogalmazott meg kritikát Czunyiné Bertalan Judit munkájával kapcsolatban, sőt ragaszkodott ahhoz, hogy az eddigi államtitkár a köznevelés területén komoly szerepet kapjon.

A miniszter kifejtette: a 2012-ben a köznevelés megújítása területén elindított folyamat első szakasza lezárult; elkészült az új nemzeti alaptanterv, és fontos eredmény az életpálya is.

Az idei évet beszámítva három év alatt 234 milliárd forinttal több jut a tanárok bérezésére, mint korábban. Lezárult az a fejlesztési időszak, amely alatt 500 intézmény újult meg 120 milliárdból.

A következő fejlesztési időszakban nagyrészt uniós és magyar forrásokból 210 milliárd érkezik a területre.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy 198 tankerületben tartottak köznevelési konzultációkat és 2207 iskolával egyeztettek, számos javaslat és kritika fogalmazódott meg, ezeket megvizsgálják.

A legfontosabb kérdések között a gyermekek terhelését, a tudásanyag mennyiségét, az intézményfenntartásban a pedagógusok által megnevezett szervezeti problémákat, a pedagógusok munkaterhelését és minősítését említette.

Átalakul a Klik
Balog Zoltán jelezte, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem szűnik meg, de átalakul. Az intézményvezetők nagyobb hatáskört kaphatnak – mondta -, várhatóan szeptembertől olyan kerettel rendelkezhetnek majd, amely a kisebb beszerzéseket lehetővé teszi számukra.

Hangsúlyozta: az állami fenntartást megtartják, a kormányfőtől szabad kezet kaptak Palkovics Lászlóval annak meghatározásában, mi az, amit javíthatónak tartanak. A minősítés is marad, de azt elismerte, hogy a bürokratikus terhek túlzóak lettek.

Reakciók a bejelentés után
Az MSZP a történtekre reagálva azt közölte, Czunyiné Bertalan Judit távozása törvényszerű, de a közoktatás mai helyzetének kialakulásáért az öt éve miniszteri posztban lévő Balog Zoltánt terheli a felelősség, ezért távoznia kell.

A szocialisták szerint ugyanis amíg Balog Zoltán a miniszter, addig az „oktatásban semmi nincs megoldva”. „A helyzet rendezésének igazi gátja ma Balog Zoltán, a pedagógusok, szülők és diákok az ő keze munkája ellen tiltakoznak, és Balog Zoltán az, aki körömszakadtáig ragaszkodik bukott kísérletéhez, a Klikhez, az egész működésképtelen és torz rendszerhez” – fogalmazott Tóbiás József elnök-frakcióvezető.

A Jobbik szintén nem tartja elégségesnek a köznevelésért felelős államtitkár menesztését, ha a személycserét nem kísérik szakmai változtatások. Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint „az Orbán-kormány oktatáspolitikájának bukása tetten érhető a tanárok és a diákok túlterheltségében, a Klik működésképtelenségében, a tankönyvpiac korábbi értékeinek tönkretételében, a társadalmi különbségek növekedésében”. A Jobbik mindezek miatt „valódi nemzeti konzultációt” indít az oktatásról is, hogy a „szakma bevonásával, az emberek véleményének ismeretében tudjon felkészülni a programalkotásra”.

Az LMP szerint az államtitkárok „csereberéje” nem jelent megoldást a közoktatás problémáira. Ikotity István országgyűlési képviselő szerint a Fidesz-KDNP „az összeomlás szélére kormányozta az oktatási rendszert”, és ebből a szempontból „édeskevés a végrehajtásért felelős államtitkárt lecserélni”. Azt követelik, hogy a kormány látszatintézkedések helyett foglalkozzon a harmadával csökkentett oktatási kassza visszapótlásával, továbbá ne csak korrigálja, hanem az oktatás összes szereplőjével közösen alapjaiban gondolja át a közoktatást.

A DK szerint „az Orbán-kormány oktatáspolitikájának egyértelmű bukása elhozta az első vezéráldozatot is”, Czunyiné Bertalan Judit távozása a köznevelésért felelős államtitkári posztról ugyanakkor csak „bútorcsere a kuplerájban”. Niedermüller Péter alelnök azt hangsúlyozta, „mindenki tudja, hogy a közoktatás tönkretételéért nem egy államtitkár a hibás”, hanem „az a miniszterelnök, aki mindig mindent jobban tud mindenkinél, és képes a legkárosabb döntéseket is végigvinni a teljes szakma tiltakozása ellenére is”.

Az Együtt felszólítja a Fidesz-kormányt, hogy „ne alibi fórumokat és kamu kerekasztalokat szervezzen”, hanem kezdje el kialakítani a nemzeti konszenzuson alapuló új közoktatási rendszer alapjait. Szabó Szabolcs, az ellenzéki párt független országgyűlési képviselője kiemelte, nem elég az államtitkárt lecserélni, szerkezeti változások is kellenek, különben „Palkovics László is csak a Hoffmann-Czunyiné-vonalat folytatja, ő is meg fog bukni”.

A PM szerint a Fidesz oktatáspolitikája veszélyezteti a gyerekek jövőjét, ezért pedig Balog Zoltán és Orbán Viktor a hibás, ami miatt le kellene mondaniuk. Erőss Gábor elnökségi tag követelésükként fogalmazta meg a Klik megszüntetését és a tanszabadság helyreállítását, valamint a 18 éves korig tartó tankötelezettség helyreállítását is.

A Liberálisok szerint „a közoktatás teljes csődjéért, a pénznyelőként működő Klikért, a tanszabadság felszámolásáért Orbán Viktor a felelős”, ezért személycserék nem oldják meg a közoktatás problémáit. Bősz Anett ügyvivő úgy látja, hatévnyi kormányzás után hiába mutogat Orbán Viktor még mindig hátrafelé, „a közoktatás terén már nem lehet elmúlt nyolcévezni”.

A Fidesz-frakció szerint a köznevelésben a gyermekek az elsők, nem a pártok, nem az államtitkárok és nem is „a pedagógusokra rátelepedő hergelők”. Az ellenzéki pártok nyilatkozataira reagálva azt írták: „akik ma a pedagógusokat politikai célokra használják, kormányzásuk alatt csökkentették a fizetésüket, több száz iskolát zártak be, több ezer pedagógust tettek utcára, és a liberálisok oktatásukkal lerontották a diákok teljesítményét”.

Még több hír >>>

Olvasson tovább