Sokkal súlyosabb a helyzet Szíriában, mint azt az ENSZ megítéli

Legfrissebb híreinket ide kattintva nézheti élőben >>>

Több mint egymillió szíriai kénytelen elsősorban a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők és szövetségeseik által ostromlott területeken élni – közölte a holland PAX és az amerikai The Syria Institute nevű civil szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentésében, amely szerint „sokkal súlyosabb” a helyzet, mint ahogy ezt az ENSZ megítéli.

A beszámoló szerint összesen 46 ostromlott település van jelenleg a majdnem öt éve polgárháború sújtotta közel-keleti országban. Közülük 36 a szíriai főváros, Damaszkusz környékén található, ezen kívül a főváros néhány kerülete, valamint Homsz, Deir ez-Zór vagy Idlíb tartomány számos régiója áll ostrom alatt.

A főként a szíriai hadsereg által ostromgyűrűbe zárt területeken 1 099 475 személy él „fokozott életveszélyben” az élelmiszer, az elektromos áram és az ivóvíz hiánya miatt.

A két civil szervezet Siege Watch (Ostromfigyelő) című projektje során az ostromlott területeken kialakított kiterjedt kapcsolati hálón keresztül gyűjtötte össze ezeket az adatokat.

Ehhez képest az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) által közzétett legutóbbi beszámoló szerint közel félmillióan élnek ostromlott területen, s az érintettek több mint fele a szíriai kormányerők által fenyegetett térségben lakik.

A két civil csoport jelentésében leszögezi: Damaszkusz módszeresen az egész országban a kiéheztetés stratégiáját alkalmazza. A szíriai kormány és szövetségesei a leginkább felelősek az ostromgyűrűbe zárt civil lakosok helyzetéért, a több mint negyven ostromlott település közül mindössze kettőt fenyegetnek a szíriai felkelőcsoportok – fejti ki a dokumentum.

A két szóban forgó település az északi Idlíb tartományban fekvő, összesen mintegy 20 ezer, többségében síita lakót számláló Fúa és Kefraja.

Szíriában a 2011 márciusában kirobbant konfliktus következtében mára 13,5 millióra nőtt a belső menekültek száma, további több mint 4 millióan pedig külföldön kerestek menedéket. A polgárháborúnak már több mint 260 ezer halálos áldozata van.

Még több hír>>>

Olvasson tovább