Több mint száz határsértő állhat bíróság elé

Legfrissebb híreinket ide kattintva nézheti élőben >>>

Hétfő óta 114 migráns bíróság elé állítását kezdeményezte határzár tiltott átlépésének bűntette miatt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vádiratok szerint az elkövetők közül ötvenöten a más által korábban megrongált kerítésen vágott résen keresztül léptek be illegálisan Szerbia irányából Magyarországra, ötvenkilencen pedig a kerítés alatt vagy fölött másztak át.

Az elkövetők közül negyvenhárman pakisztáni, tizenöten koszovói, kilencen szír, nyolcan-nyolcan török, illetve szomáliai, heten iráni, négyen-négyen iraki, illetve afgán, hárman-hárman marokkói, illetve algériai, ketten-ketten bangladesi, szerb, kubai, indiai, illetve Srí Lanka-i állampolgárnak vallották magukat.

A bűncselekmények elismerését beismerő vádlottak közül heten Röszkénél, hatan Mórahalomnál, négyen Ásotthalomnál, ketten Kelebiánál, a többiek ismeretlen helyen érkeztek Magyarországra.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet szeptemberi kihirdetése óta 1163 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, két terhelt esetében határzár megrongálásának bűntette miatt kezdeményezett gyorsított eljárást.

Még több hír >>>

Olvasson tovább