Vadászrepülőket ad az Iszlám Állam elleni harchoz Szaúd-Arábia

Legfrissebb híreinket ide kattintva nézheti élőben >>>

Harci repülőket küldött a törökországi Incirlikben található légitámaszpontra Szaúd-Arábia, hogy ezzel járuljon hozzá az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harchoz – nyilatkozott szombat este az al-Arabíja hírtelevíziónak a rijádi védelmi tárca egyik illetékese.

Ahmed al-Asszíri, a szaúdi védelmi minisztérium tanácsadója közölte: egyeztettek az IÁ ellen harcoló nemzetközi katonai koalícióval, nem egyoldalú lépésről van szó. Hozzátette azt is, hogy szárazföldi csapatokat egyelőre nem küldtek, de készek katonákat is bevetni Szíriában.

„Egyelőre csak repülők vannak a bázison a szaúdi fegyveres erők részéről” – fogalmazott a szaúdi dandártábornok.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter ugyanakkor szombaton egy török lapnak úgy nyilatkozott: Szaúd-Arábia helyszíni szemlét tartott az incirliki támaszponton a repülők érkezésének előkészületeként.

Bassár el-Aszad szíriai elnök egy interjúban a héten arról beszélt: valós annak a kockázata, hogy Törökország és Szaúd-Arábia beavatkozik a szíriai konfliktusba, ugyanakkor azt is kijelentette, ezt országa elleni agressziónak tekintené, és szembeszállna vele. Rijád és Ankara szerint Aszad távozása elengedhetetlen a szíriai konfliktus rendezéséhez.

Még több hír >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább