Gyerekek faggatták a pápát

Legfrissebb híreinket ide kattintva nézheti élőben>>>

A gyermekek kérdeznek, Ferenc pápa válaszol – röviden ezt tartalmazza a katolikus egyházfő legújabb könyve. Több mint 250 levél érkezett a Vatikánba a világ minden tájáról 6 és 13 év közötti gyerekektől, akik kérdéseikhez saját rajzokat is mellékeltek. Ezekből választották ki a könyvben szereplő 31 témát. A kis társszerzők közül néhányan személyesen is találkozhattak Ferenc pápával.

Több nyelven köszöntötte Ferenc pápa a vatikáni magántalálkozóra meghívott 14 gyermeket, akik egy nagy öleléssel üdvözölték őt.

A 11 országból kiválasztott gyerekek azért érkeztek, hogy személyesen is választ kapjanak a leveleikben feltett kérdésekre, amelyeket az egyházfő már megválaszolt „A szeretet előbb volt, mint a világ” című könyvben.

A gyerekek hamar feloldódtak, és faggatni kezdték az egyházfőt. „Hány éves Ferenc pápa”- tette fel a kérdést egy kislány. Egy kisfiú pedig azt kérdezte: „Nehéz pápának lenni?”.

– Könnyű és nehéz is egyben, mint minden más ember élete. Könnyű, mert körülöttetek is oly sok ember van, aki segít nektek. Most ti segítetek nekem, mivel ez a találkozás boldogsággal tölt el, és erőt ad, hogy még keményebben és többet dolgozzak. És persze vannak nehéz pillanatok is, mint ahogyan minden más munkának is vannak nehézségei – válaszolta a pápa.

A könyvben összesen 31 kérdés és válasz szerepel. Egy 8 éves kenyai kislány például azt szeretné megtudni, vajon Jézus hogyan járt a vízen. Egy 10 éves szír kisfiú pedig arra kíváncsi, hogy vajon a világ megint olyan lesz-e, mint régen volt.

A kötethez 26 országból összesen 259 levél érkezett, ezek közül választották ki azokat, amelyeket Ferenc pápa egy személyes interjún válaszolt meg a szerkesztőknek. Elmondása szerint nehéz kérdések voltak, ugyanakkor nagyszerű érzés volt felelni rájuk.

Az egyházfő ajándékkal köszönte meg a látogatást: a gyerekeknek Jézus babát kaptak és egy példányt a közösen írt könyvből, amelyhez az illusztrációkat is ők készítették.

Még több hír>>>

Olvasson tovább