Egyéb

Tekintsék meg a Duna World e heti filmes ajánlóját!

Igazi magyar klasszikusok, izgalmas ismeretterjesztő-, és dokumentumfilmek a Duna World műsorán idén nyáron is! Július első hetének kínálatából a következő filmeket ajánljuk Önöknek.

Danaida
?????????????????????????????
Kedden 11:25-kor Szabó Magda regényének 1970-es filmadaptációja, a Danaida című magyar játékfilm kezdődik, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Törőcsik Mari főszereplésével. Az áldozatkész Csándy Katalin élettörténetét Zsurzs Éva rendezésében ismerhetjük meg, olyan színészek közreműködésével, mint Sinkó László, Bulla Elma, Sir Kati, Tolnay Klári és Schubert Éva.

Jön az árvíz
jön az árvíz
Kedden 17:55-től a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült Jön az árvíz című magyar dokumentumfilm kerül vetítésre. A film a 2013-as nagy árvíz történetét tárja elénk, mely minden idők egyik legnagyobb áradása volt, amely levonult a Dunán. Zsóka Zoltán dokumentumfilmje attól a pillanattól követi az eseményeket, amikor az intenzív árvíz elérte Komáromot, valamint Budapestet, ahol, ahogy azt a vízügyi szakemberek előre kiszámolták, június 10-én, a 2006-os rekordot megdöntve, 891 centiméteren állt meg a vízszint.

Szerdán is magyar filmmel jelentkezünk, ezúttal a Kisfiúk és nagyfiúk című 1976-os alkotással, mely Vámos Miklós novelláiból, Várkonyi Gábor rendezésében készült és egy általános iskola 6. osztályos diákjainak közösségébe enged bepillantást.

Alkony
alkony
Csütörtökön 11:20-tól az Alkony című magyar tévéjátékot vetítjük, melyben többek közt Balogh Erika, Gálvölgyi János és Drahota Andrea is szerepet kapott, még igen fiatalon. A film Mendel Krik, az odesszai zsidó fuvaros története, aki dacol az idő múlásával, rettegésben tartja családját, nem tiszteli se a családi, se a vallási normákat. Családja azonban mindezt nem tűri tétlenül.

Vakáció a halott utcában
vakáció a halott
Pénteken 11:30-kor a Csukás István regényéből készült Vakáció a halott utcában című magyar ifjúsági filmet nézhetik meg Palásthy György rendezésében, mely a lakótelepen eltűnő mosdóberendezések után nyomozó gyerekek kalandéhségét állítja középpontba, szembeállítva a felnőttek időnkénti tehetetlenségével.

Szeleburdi vakáció
szeleburdi
Szombaton 11:40-től ismét igazi nyári kalandra hívja Önöket a Szeleburdi vakáció, a szintén Palásthy György rendezésében készült magyar családi vígjáték, melyben a Szeleburdi család folytatásaként, a Faragó család nyaralni készül.

Lélektől lélekig – Dr. Romics Imre urológusprofesszor portréja
lélektől lélekig dr romics
Július 10-én, vasárnap 14:40-től Koltay Gábor filmje, a Lélektől lélekig- Dr. Romics Imre urológusprofesszor portréja című 2012-es dokumentumfilm jóvoltából Dr. Romics Imre életét és munkásságát ismerhetik meg.

Videó ajánló

Olvasson tovább