180 perc: Belgium mintegy 740 millió eurót fordított terrorellenes intézkedésekre

A 180 perc augusztus 31-i adásának tartalmából
 

Magyarország és Szlovákia (a V4-ek) politikia álláspontja egyezik a bevándorlásról. A határon túli magyaroknak is részt kell venniük a népszavazáson, és lelkiismeretük szerint szavazni. – Bárdos Gyula a CSEMADOK elnöke.

Hallgassa meg!

Felelőtlen az az ellenzéki magatartás, amely minden ellenállás nélkül átadja a harci terepet a kormánynak. – mondta Mellár Tamás, aki az igenek mellett, de a szavazásra buzdítja a kormánnyal egyet nem értőket. Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár.

Hallgassa meg!

Továbbra is nagy migrációs nyomás nehezedik az Európai Unióra, és ismét emelkedésnek indulhat az illegális határátlépők száma, ha kudarcba fulladna az EU-Törökország menekültügyi megállapodás – mondta az uniós külső határokon folytatott határigazgatási együttműködésért felelős uniós ügynökség (Frontex) vezérigazgatója egy német lapinterjúban. Volf-Nagy Tünde tudósító.

Hallgassa meg!

Belgium mintegy 740 millió eurót (nagyjából 230 milliárd forintot) fordított terrorellenes intézkedésekre az utóbbi két évben – jelentette a helyi sajtó.

Ezt az összeget jórészt a radikalizálódás és a terrorizmus felszámolását célzó, több brüsszeli városrészre kiterjedő, úgynevezett „Csatorna-terv” megvalósítására fordították:
az állambiztonsági szolgálatok megerősítésére,
a pályaudvarok biztonságának fokozására, valamint
felszerelések vásárlásáram – közölte a Le Soir című belga napilap. A novemberi párizsi merényleteket követően, februárban bejelentett terv értelmében jelentősen fokozzák a rendőri jelenlétet az érintett negyedekben (Molenbeek, Schaerbeek, Saint-Gilles, Anderlecht, Saint-Josse, Koekelberg és Laeken), újabb térfigyelő kamerákat szerelnek fel, továbbá ellenőrizni, illetve szabályozni fogják a muzulmán hitszónokok tevékenységét. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

Hallgassa meg!

Csak akkor szervezünk Békemenetet a kvótareferendum támogatására, ha drámai migrációs helyzet alakul ki, azaz sokkal több és agresszíven megnyilvánuló migráns jelenik meg – mondta el a Magyar Időknek adott interjújában Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke. Új rendszerben indul a szakképzés szeptembertől.
Bihall Tamás a gazdasági kamara oktatási és képzési alelnöke.

Hallgassa meg!

180 perc – Kossuth – augusztus 31., szerda – 6:00

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább