Közelről: A láthatóság fontossága

A november 16-i adás tartalmából
 

80 év után újra látható a Szózat kézirata. A Magyar Tudományos Akadémia és az MTA Könyvtár és Információs Központ közös tárlatán emellett számos olyan dokumentumot is kiállítottak, amiket korábban a Kézirattárban szigorúan őriztek. Vörösmarty Mihály munkásságát bemutató tárlatot Babus Antal kurátor, az MTA KIK osztályvezetője mutatta meg Nagy Nórának.

Hallgassa meg!

A Nicaraguából származó falfestészet, a „mural painting” a gyakorlati pedagógia egyik ága, ami nemcsak az alkotásra, hanem a helyi közösségekre is fókuszál. A módszert a közép-amerikai országból pécsi fiatalok hozták be Magyarországra – élükön Katona Krisztinával – aki az elmúlt években számos óriási falfestményt alkotott elítéltekkel, állami gondozottakkal, hátrányos helyzetű fiatalokkal a legkülönbözőbb témákban. A résztvevők több hetes műhelymunka keretében gondolatokat cserélnek, vázlatterveket készítenek, aprólékosan, tudatosan megtervezik leendő alkotásuk minden elemét. Az elmúlt hetekben a Pécsi Tudományegyetem Támogató Szolgálatának két falára terveztek falfestményt. A riporter Schweier Rita.

Hallgassa meg!

A láthatóság fontosságára hívta fel a kerékpárosok figyelmét a Heves Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és az Egri Hegyikerékpáros Sport Egyesület az egri Dobó téren. A Megvilágosodás Napja elnevezésű rendezvényen egyben a Bikesafe rendszert is népszerűsítették. Pilisy Csenge riportja.

Hallgassa meg!

Kutatók, akik a műholdak segítségével régészkednek. Sokan csak a modern kori Indiana Jonesnak hívják az amerikai archeológus Sarah Parcakot, aki ezzel a technikával csak 2011-ben 17 piramist, 1000 sírt és 3100 ősi települést talált. De nem ő az egyedüli, aki űr-archeológusként dolgozik. Kalla Gáborral és Dezső Tamással, az ELTE oktatójával beszélgetett Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

Két ember, 64 nap, és egy speciális kajak. Röviden így foglalhatnánk össze Szabó Norbert és Kovácsik Levente kalandját, ami csaknem egy évvel ezelőtt kezdődött: a világon először nekik sikerült kajakkal átevezni az Atlanti-óceánt. Most pedig könyv készült a kalandról, a napokban jelent meg a Teljes Szívvel című kötet, a szerzővel Szabó Norberttel beszélgetett Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

A szegedi Lézerközpont gyakorlatilag elkészült. A munkások az utolsó simításokat végzik az impozáns 21. századi épületen, amelyben a világon egyedülálló minőségű , a csúcstechnológiát képviselő lézerekkel dolgozhatnak nem csak a hazai, hanem a világ minden tájáról érkező tudósok. 5 db szuperlézer segítségével végezhetik a kutatók kísérleteiket az orvosbiológia, a rákkutatás, a geológia a fizika és a kémia terültén, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Osvay Károly az ELI -Alps kutatási igazgatója beszél az 5 szuperlézerről. A riporter Nagy Margit.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – november 16., szerda, 15:35

Szerkesztők: Nagy Nóra – Kránitz Balázs
Műsorvezető: Kránitz Balázs
Gyártásvezető: Rácz Szilvia
Hangmester: Horváth Zsolt
Munkatárs: Lajer Rita

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább