Fölszállott a páva 2016

Ilyen volt percről-percre a Fölszállott a páva első középdöntője!

Itt nézheti vissza elsőként a versenyzők produkcióját, az extra-produkciót, a zsűri értékelését, illetve a teljes adást is!

Íme az első élő középdöntő percről-percre, bemutatkozó videókkal, produkciókkal és értékelésekkel!

A műsor házigazdái, Morvai Noémi és Novák Péter!

A zsűri tagjai: Berecz István, Kocsis Enikő, Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Agócs Gergely és Timár Böske!

A mai versenyzők

Táncegyüttes kategória:
Mérai Cifra Néptánccsoport
Csali Gyermek Néptáncegyüttes

Énekes szólisták és énekegyüttesek kategória:
Veres Hunor
Marton Bendegúz
Erdélyi Luca

Táncos szólisták és táncospárok kategória:
Poór Mária és Szuszai Hunor
Makula Zoltán
Bognár Adrián
Molnár Bence

Hangszeres szólisták és zenekarok kategória:
Ivánovics Viktor
Sarjú Banda
Bálint Róbert

A Fölszállott a páva első középdöntőjét a Szécsényből érkezett táncospár, Poór Mária és Szuszai Hunor nyitják meg!

Bemutatkozás:

Produkció:

Tímár Böske a táncospár tehetségéhez és szorgalmához gratulál. Sebő Ferenc is elismerő szavakkal illette a látottakat.

Következik Ivánovics Viktor tamburajátéka!

Bemutatkozás:

Produkció:

Sebő Ferenc nagyon élvezte Viktor szerepváltásait, kiemelte a fiatalember tamburajátékát és énektudását. Agócs Gergely úgy gondolja, hogy Viktor sokáig életben tarthatja ezeket a kulturális értékeket.

Nádasmenti táncokat láthatunk a Mérai Cifra Néptánccsoporttól. Ők következnek!

Bemutatkozás:

Produkció:

Tímár Böske szerint előző előadásukhoz képest sokat fejlődtek a fiatalok, mindent összevetve egy nagyon összefogott együttes benyomását keltették benne, igazi kalotaszegi gyöngyszemeknek nevezte a táncosokat. Kocsis Enikő további felfelé ívelő szárnyalást kíván a csoportnak.

A következő percekben zoboraljai népdalokat hallhatunk a debreceni Veres Hunor előadásában!

Bemutatkozás:

Produkció:

Agócs Gergely szerint Zoborvidék magyar népzenéjének értékeit, gyönyörűségeit mutatta meg nekünk az énekes („Ezt odavágtad, édes öcsém!”). Sebestyén Márta szerint Hunor tehetségének újabb színeit mutatta meg.

A színpadon a jászberényi Makula Zoltán!

Bemutatkozás:

Produkció:

Kocsis Enikő szerint fantasztikus volt a produkció. Berecz István szerint több évtizedes rutin, ami Zoltán előadásából tükröződik.

Következik a Sarjú Banda produkciója!

Bemutatkozás:

Produkció:

Sebő Ferenc lenyűgözőnek találta az előadást, Tímár Böske szívesen táncra perdült volna, Berecz István pedig sokra tartja a zenészek barátságát, és ez az összetartozás meglátszik a fiatalok produkcióján.

A rövid szünet után „Szanyi seprűs és dús” táncot láthatunk a soproni Líceum kisdiákjától, Bognár Adriántól!

Bemutatkozás:

Produkció:

Berecz István szerint Adrián egyénisége az, hogy ilyen hamar fel tud nőni a táncokhoz, örömmel nézte őt a színpadon. Agócs Gergely egy értékes tárggyal ajándékozta meg a tehetséges fiatalembert, ezzel is kifejezve őszinte gratulációját.

Marton Bendegúz, Felső-Tisza-vidéki dalokat ad elő!

Bemutatkozás:

Produkció:

Sebestyén Márta csodálattal nézte, ahogy Bendegúz ilyen ízesen, és frenetikusan énekelte el ezeket a dalokat, és milyen könnyeden sajátította el a tájegység sajátos nyelvezetét.

A színpadon a Somorjáról érkezett Csali Gyermek Néptáncegyüttes!

Bemutatkozás:

Produkció:

Kocsis Enikő külön gratulál a produkcióhoz, illetve ahhoz a fesztelen előadásmódhoz, ami az egész csoportnak az egyénisége. Agócs Gergely nagyon köszöni, hogy hazai táncot hoztak a fiatalok.

Erdélyi Luca, az üllési énekes szólista produkciója következik!

Bemutatkozás:

Produkció:

Sebestyén Mártát ismét lenyűgözte a fiatal énekes előadása. Tímár Böske szerint Luca egy igazi ajándék nekünk, mert az a tisztaság, ami árad belőle, az ő ártatlan lelkének tükörképe.

A következő percekben györgyfalvi laskanyújtós és legényes táncokat rop Molnár Bence!

Bemutatkozás:

Produkció:

Berecz István szerint gyönyörűen mutatkoztak meg a tánc egyéniségére és stílusára jellemző elemek.

A középdöntős produkciók sorát Bálint Róbert muzsikája zárja ma este!

Bemutatkozás:

Produkció:

Agócs Gergely minden egyes pillanatát élvezte a produkciónak. Sebestyén Márta a husztinaiak üzenetét adta át Róbertnek.

A színpadon Bárdosi Ildikó és Juhász Erika, akik Bese Botond, Kurdi Gábor  és az Aprája dudazenekar kíséretében adják elő az „Ó mily szerencsésen én ma felébredtem!” című nótát!

Az extra produkcióról extra információkat árulnak el a művészek>>>

A zsűri kihirdeti a döntőbe továbbjutó kategóriagyőzteseket:

Hangszeres szólisták és zenekarok kategória: Sarjú Banda
Táncos szólista és táncos pár kategória: Molnár Bence
Táncegyüttes kategória: Csali Gyermek Néptáncegyüttes
Énekes szólista és énekegyüttes kategória: Erdélyi Luca

A nézői szavazat alapján az ötödik fellépő, akit két hét múlva a döntőben láthatunk, a Mérai Cifra Néptánccsoport! Gratulálunk a továbbjutóknak!

 

Köszönjük a figyelmet, jövő héten ismét jelentkezünk, viszontlátásra!

Szabályzat >>>

Az első középdöntőről készült képeket ide kattintva nézhetik meg>>>

Versenyzők>>>

Tovább a műsoroldalra >>>

Ide kattintva visszanézheti a teljes adást >>>

További olvasnivalók