Magyarország, szeretlek!

Magyarország, szeretlek! - Nemzetközi bányásznap

A december 4-i adásban.

A középkori Magyarországban a városok harmadik csoportját alkották a bányavárosok, amelyek az 1241-42-es tatárjárás után erősödtek meg. „Második honalapítónk”, IV. Béla királysága alatt, Európa aranyigényeinek 2/3-át, ezüstszükségletének 1/4-ét a magyar bányák elégítették ki.

A bányászok védőszentjének, Szent Borbálának napján, a Miskolci Egyetem bányamérnök-hallgatóinak 1980-as kezdeményezése óta, minden évben átadásra kerül a lelkiismeretes bányászati tevékenység elismeréséért járó Szent Borbála-érmet. December 4-én ünnepeljük a bányászokat! Magyarország, szeretlek!

A vasárnapi vetélkedőben olyan játékosok erősítik Kraszkó Zita csapatát, mint Béres Alexandra, fitnesz edző, sportoló, Udvarias Anna, a Magyar Színház társulatának tagja, és Fekete Dávid, akit 2010-ben a VIVA Comet és a BRAVO OTTO is jelölte a legjobb férfi előadó kategóriában.

Velük szemben Harsányi Levente zöld csapatában Ullmann Mónika színésznő, a Dolly Roll együttes tagjaként ismert EMeRTon-díjas énekesnő, Penczi Mária Ilona „Dolly”, és Patocska Olivér énekes szállnak szembe a piros csapattal.

Tartsanak velünk vasárnap este a Dunán, és szurkoljanak kedvenc csapatuknak!
Magyarország, szeretlek! – Duna – December 4., vasárnap, 19:35

Fotó: Penziás Nikolett

Tovább a műsoroldalra>>>

További olvasnivalók