Közelről Ciprus története

A január 17-i adás tartalmából.
 

„Élet-élek” címmel Balajti Mariann debreceni fotóművész munkáiból nyílt kiállítás a pécsi Pexter Galériában. A sajátos technikával készített képek a mindennapi, de a legtöbbször a felszínre ritkán kerülő témákat dolgozzák föl. Úgy, mint a családon belüli erőszakot, a tizenévesen felnőttként megfelelés kényszerét, a bezártságot vagy a súlyos beteg gyerekek rejtett, de mindent átütő élni akarását. A fotókra, a kiállítás ideje alatt licitálni is lehet, a befolyt összeget a Bátor Tábor Alapítványnak utalják át.

Sajátos múzeumpedagógiai eszközzel nyit a gyerekek felé a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum: mesekönyvet jelentettek meg, melynek szinte minden szállal a kastélyhoz kötődik. Nemcsak a helyszín és a szerepelők egy része valós, de a szerzők és az illusztrátor is a múzeum munkatársa. Daru Domonkos történetei nemcsak a legkisebbekhez szólnak.

Hallgassa meg!

Elkészült a kiadvány, amelynek ott kell lennie a gyöngyösi lakosok könyvespolcán. Üdvözlet Gyöngyösről címmel jelent meg Borbándi Erik történész és Szabó Tamás képeslapgyűjtő munkája nyomán egy összegző album. A kötet – amely egymillió forint értékű képeslapgyűjteményt tár elénk- nem csak a képes levelezőlapok történetét, hanem Gyöngyös történelmét is megmutatja, különleges időutazásra hívja az olvasót.

A feketehimlő egy évszázadokat átívelő betegség, pusztításával csak a pestis vetekedhet. Hatását még a művészettörténetben is érezni, gondoljunk csak Kölcsey Ferencre. Ferenci Tamás 2014-ben könyvet írt a védőoltásokról. Hogyan győzte le az emberiség a feketehimlőt?

Hallgassa meg!

Magyarországon az 1950-es években volt a járványos gyermekbénulás utolsó nagy hulláma. A kéz, a láb és a tüdő bénulását okozó betegség miatt sokan kerekesszékbe kényszerültek, a legsúlyosabb betegek pedig vastüdőben élték-élik le az életüket. Hazánkban több ezerre tehető a járványos gyermekbénulást túlélők száma, többségük 58-65 éves.

Hallgassa meg!

A nagyjából egymillió lakosú Ciprus 1974-ben szakadt ketté. A görög ciprióták puccsot hajtottak végre, céljuk a sziget Görögországhoz csatolása volt. Válaszul a török hadsereg megszállta a sziget északi részét. A múlt héten nemzetközi konferencia kezdődött Genfben, holnaptól szakértői szinten folytatódik a ciprusi kérdés rendezéséről kezdett nemzetközi konferencia.

Vannak betegségek, amiről nem szívesen beszél az ember, holott ezekről sem szabad hallgatni. Bár a sztóma esetében pontosabb, ha nem is betegséget, hanem egy állapotot említünk, mely megváltoztatja az érintett és környezetének az életét és lelkileg nehezen viseli el. Aki semmit nem tud erről a helyzetről, az mondhatni szerencsés ember, de hazánkban mintegy 15 ezren sztómával élnek. Nem szoktuk őket emlegetni, de velünk élnek, mondhatni az átlagosnál többlet teherrel.

Közelről – Kossuth – január 17., kedd, 15:35

Szerkesztő: Bak Anita és Gungl László
Műsorvezető: Süveges Gergő

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább