Közelről: Magyarország Sommelier Bajnoka 2017

A február 28-i adás tartalmából
 

Egy közel 100 éves épületből költözött ki ősszel a szegedi Sebészeti Klinika, amely egy vadonatúj tömbben kapott helyet. Nemcsak a körülmények javultak, a dolgozók 21. századi műtőkben és nagyrészt új eszközökkel dolgozhatnak. Tráser László arról is kérdezte a klinika igazgatóját, Lázár György professzort, hogy milyen irányba fejlődik a sebészet.

Hallgassa meg!

 
Egy szoba, ahova egy órára bezárják a játékban résztvevőket – kijutni pedig csak a logikai feladatok megoldását követően lehet. Ez a szabadulószoba nevű játék, aminek már világbajonoksága is van! Néhány hét múlva Budapesten rendezik meg a VB-t, 22 ország legélesebb elméi érkeznek a fővárosba, hogy minél gyorsabban oldják meg a rejtvényeket. Magyarországot a négy főből álló csapat képviseli. Köztük van Benkő Ádám, akit Nagy Nóra kérdezett.

Hallgassa meg!

 
Minden a hajókról és a vitorlás sportról szólt a hétvégi Boatshow-n. Sokat változott a szemlélet ezzel a sportággal kapcsolatban, ami egyre népszerűbb is. Nagy Margit Nagy R. Attila versenyzővel beszélgetett a kiállításon.

Hallgassa meg!

 
Tüü Péter, az Arany Kaviár étterem munkatársa nyerte el a Magyarország Sommelier Bajnoka 2017 címet a február közepén megrendezett bajnokságon. A versenyről tegnap délután kérdeztük.

Hallgassa meg!

 

Hallgassa meg!

 

Hallgassa meg!

 

Hallgassa meg!

 
A Los Angeles-i autósok vesztegeltek az utakon legtöbbet torlódások miatt 2016-ban a világon: fejenként 104 órát ültek dugókban. Az Inrix közlekedési elemző társaság szerint a második helyen Moszkva áll, ahol tavaly 91 órát, míg New Yorkban 89 órát veszítettek az idejükből az emberek a torlódások miatt. A tanulmány 38 ország 1064 városát vizsgálta. Londonban 73, Párizsban 65 órát töltöttek 2016-ban az emberek dugókban. Budapest 312. a világranglistán, a magyar fővárosban tavaly átlagosan 22,6 órát pazaroltunk. Az okokról és a lehetséges megoldási lehetőségekről Dr. Berényi János közlekedési szakmérnököt, a Közlekedéstudományi Intézet munkatársát kérdezzük

Hallgassa meg!

 
Ezen a héten torkos csütörtök, amely idén nem lesz országos program, a Balatonnál azonban úgy döntöttek, mégis meghirdetik az akciót. Egy térségi portál kereste meg az éttermeket, vendéglőket, büféket, szolgáltatókat. Ugyan vannak még fehér foltok, de már így is szép számmal akadnak jelentkezők. Győrfy Árpáddal beszélgetett Sági Ági.

Hallgassa meg!

 
Közelről – Kossuth – Február 28., kedd, 15:35

Szerkesztő: Gungl László 
Műsorvezető: Kránitz Balázs

Tovább a műsoroldalra>>>

MTI Fotó: Beliczay László

Olvasson tovább