"Tebenned bíztunk eleitől fogva..." - Dobos Károly életútja

A március 22-i adás tartalmából
 

Hallgassa meg!

Fekete Ágnes áhítata:
„Az erőszakos ember elhiteti az ő felebarátját, és nem jó úton viszi őt.” Példabeszédek könyve 16,29

Egy különlegesen furcsa élményben volt részem a minap. Előadást tartottam egy közösségben. Amikor egy asszonyra került a bemutatkozás sora, ő elkezdett ingerülten beszélni. Rámutatott valakire, hogy az egy terrorista, és azonnal menjen ki! Nincs kizárva, hogy felrobbant minket, ezt mondta. A vezető először igyekezett megnyugtatni, hogy itt mi beszélgetni szeretnénk, és nem félünk az emberektől. De az asszony egyre erőszakosabban kiabált, és keresetlen vádakat szórt arra az emberre. Mindenki tanácstalan lett, mi ilyenkor a helyes megoldás. Finoman ránéztem a vezetőre, aki engem meghívott erre az előadásra, és jeleztem, hogy szerintem kísérjük ki az asszonyt. Ő behívta a portást. Én igyekeztem a hölgy hóna alá nyúlni, hogy álljon fel, menjünk ki. De ő közölte, hogy ne tapogassam. A portás bejött, a rendőrség telefonszámát mutogatta, és azt mondta: menjen el, különben kihívja a rendőrséget. Egy jelen levő úr szintén felállt, és azt mondta neki: Egyeztessük a szabályokat! Arra gondolt, hogy majd meggyőzi őt, ha betartja a helyi játékszabályokat, akkor maradhat. De egyre világosabb volt, hogy ezen a síkon nem fogunk dűlőre jutni.

Mindenki egyre ingerültebb lett, és azt hiszem, mindenkiben egyre jobban nőtt az önvád is. Volt, aki otthagyta az egész programot. Hiszen mi itt jóságos, keresztyén lelkek vagyunk, erőszak nélkül, szeretettel is meg tudjuk oldani a dolgokat, ezt az énképet szeretnénk viszontlátni a környezetünktől. Én is azt éreztem, hogy talán erőszakos voltam, amikor a hóna alá nyúltam, hiszen behatoltam az intim szférájába, és joggal mondhatja: Ne nyúlj hozzám! A legtöbb ember pedig ült, és nyilván azt érezte, hogy most nem nála van a labda. Még nagyobb zűrzavarhoz vezet, ha mindenki feláll, és elkezd intézkedni.

Nagyon furcsa volt a helyzet. Mintha tesztelt volna minket ez az asszony: Mit teszel, ha valaki elkezd egy kellemes találkozó alkalmával így viselkedni? Mintha a lelkünk legmélyét hoznák elő ezek az esetek. Én is megdöbbentem magamon. Szeretem minél gyorsabban tisztába tenni az ilyen helyzeteket. Szeretem gyorsan megállapítani, hogy az illető kicsoda, micsoda, és akkor ez a megoldás. A fejemben elkészült már a menekülési terv. Körülnézek ilyenkor, keresem a szövetségeseket, és igyekszem a lehető legkedvesebben, de kivezetni az illetőt. De volt olyan ember is, aki akkor is tárgyalásokat kezdeményez, amikor ez lehetetlenség. Egy olyan asszonnyal is a megbeszélés útját választotta, aki erre akkor nem volt alkalmas. Aztán volt olyan is, aki a fenyegetés eszközét vetette be. A legtöbb ember pedig hallgatott. Óriási önismereti teszt volt ez mindenkinek, aki jelen volt, és hajlandó volt ebbe a tükörbe belenézni. De most utólag azt látom, hogy mégis, mintha mi együtt, az összes hátrányunkkal, előnyünkkel, rossz megoldásainkkal együtt tudtuk volna a jó megoldást elérni. Hiszen aránylag gyorsan és aránylag békésen kiment ez az asszony, és folytathattuk a beszélgetést. A lelkünknek volt mit emésztenie.

Vajon hogyan lehetséges az, hogy erőszak nélkül válaszoljunk egy erőszakos helyzetre? Vajon mi a felelősségünk ilyenkor? Az én tanulságom az maradt, hogy ezt az utat csak együtt tudjuk megtalálni. Mintha Isten úgy adta volna, hogy együtt adjuk ki a jó megoldást. Mert lehet, hogy az egyikünk talán túl erőteljes, de ő lesz az, aki a többieket átlendíti tehetetlenségükön. Ha figyelünk egymásra, ha tudunk „részek” lenni egy ilyen helyzetben is, ha egyik szemünk szinte a másikat nézi, akkor megtaláljuk a jó utat. Én legalábbis ezt éltem meg ott, és az életem sok-sok eseményében. Egyik út az, hogy vádoljuk egymást, vagy éppen a másik fölé akarunk keveredni, a másik pedig az, hogy vállaljuk önmagunkat, de nem zárjuk ki a másikat a cselekvésből. Ezen az előadásban ez nyilván könnyebb volt, hiszen mindenki a jobbik arcát mutatja egy keresztyén találkozón, mindenki udvariasabb még a szokásosnál is. Otthon valószínűleg nehezebb ez a figyelem. De ez az út vezethetne minket előre a lelki növekedésben. Ezt adja meg Isten! Ámen.

Tebenned bíztunk eleitől fogva – Kossuth –  március 22., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább