×

Benji lesz a Holnap Tali! új szereplője!

IMG_5890

Újabb komoly kihívás elé áll A Dal 2016 és A Dal 2017 középdöntőse, Benji. A fiatal énekesnek ezúttal színészként kell bizonyítania, ő lesz ugyanis a Holnap Tali! gimis sorozat legújabb szereplője. Szerdán a Petőfi Gimnázium diákjai harmadik közönségtalálkozójukon az Akvárium Klubban mutatták be új osztálytársukat, aki az alábbiakat nyilatkozta:

„Nagyon örülök, hogy megtalált engem ez a lehetőség, mert régen szeretném kipróbálni magam színészként. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen ez egy komoly szakma és a sorozatbeli szereplők többnyire mind rutinos, gyakorlott színészek. Izgatott várom a forgatási napokat (…) A karakteremről egyelőre nem árulhatok el sokat, de annyit mindenképpen, hogy egy picit megkavarom majd a szálakat.”

A fiatal énekes 2017-es éve igen aktívan indult; januárban a Petőfi Rádió egyórás Akusztik koncertjén mutatta be zenekarát, majd A Dal 2017 középdöntőéig menetelt és csapatával elnyerte a „Dal Akusztik” különdíjat. Benji a sorozat mellett sem kívánja háttérbe szorítani a zenét:

„A zenében sincs megállás, hiszen készül az első nagylemezem, melyet még idén szeretnénk megjelentetni. Hamarosan pedig már hallható lesz az új dalom, melyet ezúttal nem egyedül fogok énekelni.” 

Tovább a Holnap Tali! oldalára >>>