A hét zeneműve

Johann Sebastian Bach: 127. kantáta, „Herr Jesu Christ, wahr’r Mensch und Gott”

A 127. kantáta Bach korai lipcsei korszakában keletkezett: 1725 februárjában hangzott fel először. Az ún. „2. lipcsei évfolyam” (Alfred Dürr) része, és ennek a sorozatnak szinte valamennyi darabjához hasonlóan korálkantáta. A korálra épült kantátának természetesen már komoly hagyománya volt ebben az időben, és Bach életművén belül is számtalan változata ismeretes. Koráldallam és korálvers összetartozása, illetve szétválasztása a kompozíciós technika fő kritériuma ebben a kantátatípusban. Ritka esetekben a kantáta valamennyi tétele a címadó korál dallamára épül, az egyes korálstrófák alkotván a tételek szövegét. Ennek a ciklikus felépítésnek legismertebb példája a „Christ lag in Todesbanden” című húsvéti kantáta, Bach egyik korai remeke. Gyakoribb megoldás a korál szövegének követése eredeti dallam nélkül, oly módon, hogy az egyes strófák szabadon komponált tételekké alakulnak. A 2. lipcsei évfolyam korálkantátái túlnyomó többségben az utóbbi típushoz tartoznak, nyitó- és zárótételeikben megőrizve a korál dallamát is.

A „Herr Jesu Christ, wahr’r Mensch und Gott” kezdetű korál, amelyre a 127. kantáta épül, nyolc strófából áll. Az öttételes kantáta nyitó- és zárótétele pontosan követi az első és utolsó korálverset, a közbülső tételek pedig a hat strófa olykor összevont, szabadon átköltött szövegét öntik zenébe. A korál dallamára, a szélső tételeken kívül, mindössze egy tételben történik utalás.

A korál kiválasztását, természetesen, az adott ünnep tematikája határozza meg. A 127. kantáta Ötvened vasárnapra (Esto mihi), azaz a nagyböjt előtti utolsó vasárnapra készült, amely tartalmában és hangulatában már a böjti időszakot készíti elő. A korálszöveg a halál gondolata köré épül: Krisztus szenvedéséről, a végítéletről, az Ítélő irgalmasságáról és a halálban való megnyugvásról szól. Az ünnepre rendelt evangélium két történetet beszél el: egyrészt Jézus bejelentését Jeruzsálembe vonulásáról és elkövetkezendő kereszthaláláról; másrészt a vak koldus gyógyulásért való könyörgését önti szavakba a „Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam!” felkiáltás idézésével. A „Herr Jesu Christ, wahr’r Mensch und Gott” korál 1. strófája az evangéliumi szövegnek szinte summája, szabad fordításban így hangzik:
Úr Jézus Krisztus, igaz ember és Isten,
Ki tűrtél kínzást, félelmet és gúnyt,
Értem végül meghaltál a kereszten,
Hogy az Atya kegyelmét nekem megszerezd:
Keserves szenvedésedre kérlek,
Légy kegyes hozzám, bűnöshöz!

A kantáta nyitóképében Bach az ünnep gondolati tartalmát még hangsúlyosabbá teszi egy újabb koráldallam beépítésével. A „Christe, du Lamm Gottes” a hangszeres szólamokban jelenik meg cantus firmus-ként, szöveg nélkül is utalva a keresztáldozat tényére. A dallam nyilvánvalóan az ünnephez kapcsolódott Bach elképzelésében: a szintén Ötvened vasárnapra komponált 23. kantáta a „Christe, du Lamm Gottes” korál nagyszabású feldolgozásával zárul. A 23. kantátát („Du wahrer Gott und Davids Sohn”) szánta Bach bemutatkozásul a lipcsei Tamás-templom karnagyi pozíciójának megpályázásakor. A 3-strófás korál itt pompás zárótétellé épül: minden strófa újabb kompozíciós technikát és hangszerelést mutat be; a dallam hordozója végig a szoprán szólam.

A mintegy két évvel későbbi 127. kantáta korál-idézése tehát utalás a korábbi mű választására.

A „Christe, du Lamm Gottes” megtalálható az Orgelbüchlein sorozatában is: a két manuálra és pedálra írt 5-szólamú feldolgozásnak két szólama hordozza a koráldallamot, duodecima távolságban írt kánon formájában.

127. kantáta szoprán, tenor és basszus szólóra, valamint kórusra és zenekarra íródott. Öt tételének sorrendje a következő: nyitókórus, tenor recitativo, szoprán ária, recitativo és ária basszus szólóra, valamint zárókorál. Főhangneme F-dúr, ezen belül az áriák a domináns szinten (c-moll, ill. C-dúr) helyezkednek el.

A nyitótétel nagyszabású tablója a címadó korál kórusfeldolgozása, zenekari bevezetéssel és közjátékokkal az egyes korálsorok között. A 2 blockflötét, 2 oboát és vonósokat foglalkoztató zenekar polifóniája háromféle anyagból épül fel: a „Herr Jesu Christ…” korál kezdősorának diminuált értékekben írt motívumából, egy ennek ellenszólamaként megjelenő pontozott ritmusú figurából, és a „Christe, du Lamm Gottes” korál hosszú értékekben játszott, cantus firmus-szerű dallamából. A három anyag természetesen hármas ellenpont formájában cserélődik a különböző hangszercsoportok között.

A kórus belépése a „Herr Jesu Christ…” korálból alakult fejmotívummal indul a tenor és alt szólamokban: mindvégig ez a nyolcadmozgás marad az alsó szólamok többnyire polifon mozgásformája, a szoprán szólam által énekelt koráldallammal szemben. A hat korálsor kórus-megfogalmazását zenekari közjátékok tagolják.

A 2. és 3. korálstrófa szövegéből alakul a No. 2 Recitativo. A végítélet rettenetét a vigasztalás és remény képével felváltó verssorok szabad fordítása a következő:
Ha jő a végső borzalom órája,
Ha a halál hideg verítéke
Üt ki majd dermedt tagjaimon,
Ha nyelvem szava már csak
Sóhaj és szívem megszakad:

Elég, ha bizton hiszem,
Hogy támaszom Jézus,
A tűrve szenvedő;
E nehéz úton ő kísér oda,
Hol vár a végső nyugalom.

A korálszöveg egyetlen valóban lírai szakasza a „Die Seele ruht in Jesu Händen” kezdetű 4. strófa. Bach 2 blockflötével és egy oboával kísért szoprán-áriát formál belőle; a vonósok az ária középrészében kapnak különleges szerepet. Az obligát fúvós-szólamok közül az oboáé a vezető szerep, szólódallamát a blockflöte-páros staccato lüktetése ellenpontozza:

Az énekszólam belépésével az oboa is megkapja a maga egyenrangú társ-szólamát: a bachi gyakorlatnak megfelelően vokális és hangszeres szólam dialogizálása, páros összefonódása együttesen mondja el a zene lényegét. Számtalan rokon Bach-tételhez hasonlóan az ária világosan példázza az énekszólam instrumentális jellegét, illetve az obligát hangszeres szólam beszédességét; azaz: emberi hang és instrumentum egyívású törekvését az affektus minél teljesebb kifejezésére. Az ária középrészének szövege így hangzik: „Ah, szólíts hát, lélekharang; rettegés nélkül várom a halált, mert Jézusom szavára újra ébredek”. A halálharangok hangjának felidézését Bach az első ízben belépő vonósok pizzicato játékára bízza, a szövegábrázolás egyedi megoldásaként. A g-moll középszakasz után, a da capo elvnek megfelelően, az ária teljes c-moll főrésze visszatér, a hangszeres bevezetéssel együtt.

A kantáta legösszetettebb tétele a No. 4, egybekomponált Recitativo és ária basszus hangra. A recitativo hangszerkíséretes, azaz accompagnato típusú, és drámaian festi le az utolsó ítélet jelenetét. Szövege:
Majd ha a harsonák szólnak,
Széthull a világ építménye
S az egek összedőlnek,
Emlékezz meg rólam, Uram, kegyesen.

Az oly sok megrázó zenét inspiráló Dies irae szavaival rokon korálvers képét, ég és föld megrázkódását a vonósok tremolói érzékeltetik, és a kantátában először trombita szólal meg. A recitativo-szöveg ezután Jézust kéri szószólónak a végítélet napján, és a folyamatosan következő ária már Jézus hangján szólal meg. A 6-7. strófa részben átköltött szövegét magábanfoglaló ária formája különös: két, különböző metrumú és textúrájú szakasz váltakozásából áll, és az egységek végül mind szöveg, mind zene szempontjából ABA szerkezetté állnak össze. Mindhárom formatag 2-2 szakaszt tartalmaz. A két különböző karakter természetesen a szöveg tartalmából adódik; statikus és dinamikus, lírai és drámai szembeállításáról van szó. A kezdőszakasz 4/4 metrumú, és az énekszólamot pusztán continuo kíséri; a kontrasztáló anyag 6/8-ban íródott, és itt a trombitával kiegészült teljes vonóskar társul a szólóhoz. Az áriát indító dallam a „Herr Jesu Christ…” korál kezdősorát körvonalazza: a kantáta közbülső tételeiben ez az egyetlen utalás a dallamra.

„Bizony, bizony, mondom nektek: Pusztuljon bár menny és föld a tűzben, a hívő lélek örökkévaló” – hirdeti az elhangzott rész szövege. A középrész sorai így szólnak:

Nem sújt le rá az utolsó ítélet,
És nem ízleli az örök halált.
Csak tarts velem, én gyermekem:
Erős, segítő kezem eltépi
A halál rettentő kötelékét.

Utóbbi szavakat, a lesújtó kéz mozdulatát az énekszólam nagy hangköz-ugrásaival és igen tág ambitusával érzékelteti Bach.

Az ária zárórésze az első kéttagú szakasz rövidített és részben módosított visszatérése.

Korálkantátáról lévén szó, természetes, hogy a kompozíció a címadó korál négy szólamban harmonizált, teljes együttes által megszólaltatott verziójával zárul. A befejező korálvers fordítása így hangzik:
Uram, bocsásd meg minden bűnünket,
Add, hogy türelemmel várakozzunk,
Míg végre eljön óránk.
Add, hogy hitünk ne lankadjon,
Szavadban bizodalma megmaradjon,
Míg meg nem lep a végső, boldog álom.

Videó ajánló

Olvasson tovább