Egy hazában: 271 éve telepítették újra a dél-alföldi kisvárost

Az április 30-i adás tartalmából.
 

Egy hívő adományából állították fel II. János Pál pápa szobrát a máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika díszterén. A Lengyelországból érkezett alkotást ünnepélyes szabadtéri szentmise keretében áldották meg az elmúlt vasárnap. A szentmisét Nagy András atya celebrálta, az ünnepségen lengyel részről részt vett Marcin Sokołowski konzul, és Csúcs Lászlóné Halina lengyel nemzetiségi parlamenti szószóló. Bogdányszka-Szadai Bozsena kérte őket mikrofon elé.

1 év, 43 német nemzetiségi iskola, csaknem három és fél ezer kilométer, több tízezer érintett diák –így foglalható össze annak a vándorbatyunak az útja, amely a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának kezdeményezésére bejárta az országot, és csütörtökön hazatért Somberekre. Minden állomáson felhívta a tanulók figyelmét a magyarországi németeket ért huszadik századi sorscsapásokra, ezáltal több tízezer gyermek és fiatal foglalkozhatott a hazai németség hét évtizeddel ezelőtti elhurcolásával és elűzetésével. Így történt ez a batyu utolsó állomásainak egyikén, a pécsi Belvárosi Általános Iskolában is, ahol Schulteisz Gábor a német munkaközösség vezetőjével, Kleicsné Wunderlich Viktóriával beszélgetett.

Tótkomlós újratelepítésének 271. évfordulója alkalmából tartottak a múlt hétvégén ünnepségsorozatot a dél-alföldi kisvárosban. A Komlósi Szlovákok Szervezete, a Szlovák Regionális Kulturális Központ és a Tótkomlósi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat közösen szervezett kétnapos programot az évforduló kapcsán. Úgy tartják, hogy az első szlovák telepesek György napján érkeztek az elnéptelenedett komlósi pusztára. A Város Napja alkalmából szervezett városi programok április 21-én ünnepi testületi üléssel kezdődtek. A rendezvényen Bencsik János járt.

Pénteken ünnepelte 60. születésnapját Tóth István, szegedi muzeológus és nemzetiségi kutató. A Szegedi Nemzetiségi Szövetség első elnökét Mándity Predrág kereste fel, és beszélgetett vele a nemzeti kisebbségek érdekében végzett munkásságáról.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatta be a Temesvári Nyugati Egyetem Kiadója „A hölgyeknek van idejük” című kötetet. Ebben hét szerző hét olyan asszony történeteit jegyezte le, akik a magyarországi román közösségből származnak. Ők az életükről, családjaikról, falvaikról beszéltek, hűen tükrözve a közösségükben használt mai román nyelv állapotát. Miért tartották fontosnak a kötet kiadását? – kérdezte Kaupert Júlia a könyv megjelenését gondozó Otilia Hedesantól, a Temesvári Nyugati Egyetem rektorhelyettesétől.

Az idén harmadik alkalommal kelnek útra négy ország fiataljai a kópházi Payrits Ferenc vezetésével, hogy őseik nyomdokain haladva majd megünnepeljék a gradistyei horvátok hazánkban történt letelepedésének 500. évfordulóját. A tíznapos túra július elején indul a nyugat-magyarországi településről és folytatódik Ausztrián, Szlovákián, Csehországon, Horvátországon, Szlovénián és Bosznia-Hercegovinán keresztül. Az érdekes utazás céljáról kérdezte Pavlekovics András a fáradhatatlan szervezőt.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – április 30., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Lang János

Fotó: Wikipédia

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább