Szombat délelőtt: Szorongó kutyát

A május 13-i adás tartalmából

Muntagh Vince neve fogalommá válhat a hazai színháztudományban. A fiatalember bombaként robbant be a szakmába akkor, amikor ő maga még nem is tudta, hogy létezik ilyen szakterület. Ő csak azt tudta biztosan, hogy irodalommal szeretne foglalkozni. Folyton műveket olvasott, értelmezett. Azóta, egyetemistaként megnyert két OTDK versenyt, a bölcsészek közül elsőként megkapta a Sólyom-ösztöndíjat és több itthoni egyetemen párhuzamosan folytatott tanulmányai mellett felvették egy angliai egyetemre és megalkothatja Molnár Ferenc eddig nem létező teljes biográfiáját.
Eddig a sikertörténet, Vince azonban innen csak segítséggel tud továbblépni. Mivel kerekes székes, egy éves kinti tanulmányaihoz segítőt keres. Szüksége lenne 6 millió forintra is, ami a segítő költségét fedezné. Ennyi kellene ahhoz, hogy tovább képezhesse magát a fiatal generáció legígéretesebb színházi kutatója. Az ifjú kutatót Bicsák Eszter kereste fel az ELTE Bölcsészettudományi Karának Esélyegyenlőségi szobájában.

Hallgassa meg!

Úgy 10-20 évvel ezelőtt, ha az ember kutyásokkal beszélgetett, leginkább csak olyan gazdikat hallott panaszkodni, akiknek agresszíven viselkedett a négylábúja. Azóta óriásit fordult a világ, egyre többen élnek lakásban házi kedvencükkel és fedezik fel az állat igazi jellemét. Az, hogy családtag lett a kutya, sok örömet ad a gazdiknak, ugyanakkor egyre több fejtörést is jelenthet. Pl. sokakat aggaszt az, hogy a szeretett eb nem akar egyedül maradni. Kicsi gyerekeknél már jól ismert fogalom az ún. szeparációs szorongás, ami akkor jelentkezik, ha távol van az anyukájuk. Nos, a kutyusok közül több ugyanígy reagál a gazdi távollétében. Benkő Andrea összeállításában először Habalin Csillát halljuk, aki most tanulja, hogyan lehet oldani Málna nevű kutyusa szorongását.

Hallgassa meg!

A szlovéniai Dobronakon mesterséges trópusi esőerdőt alakítottak ki a település határában, ahol Közép-Európa legnagyobb orchidea kertészete található. Két millió orchidea, több mint 60 fajtával, köztük az egyik kedvenc: a kék. Naponta több százan látogatják a mesterséges esőerdőt, ahol az orchideák mellett a papaya, a kakaó vagy a banán éppúgy megterem, mint a dzsungelben. Varga Tünde Gyurkács Biankával, a kertészet magyar idegenvezetőjével beszélgetett.

Hallgassa meg!

A siker, a hírnév nincs helyhez kötve. Bárhol élhet az ember, ha tehetséges és kitartó, az eredmény nem marad el. Krizsics Tamás nemrég végzett a pécsi Szakonyi Károly Szakiskolában műszerészként. Egy éve gyermekkori álma vált valóra, amikor a Csillagok Háborújához kötődő elszántsága miatt olyan eredményt ért el, ami irigylésre méltó. Nem véletlen, hogy a nemrégiben megrendezett Szakmák Éjszakájára is visszahívták az egykori hallgatót, és az általa készített alkotás volt a legnagyobb látnivaló. Zsoldos László riportja.

Olvasson tovább