Egyéb

Tér-Idő: Legeltetés és természetvédelem

A május 23-i adás tartalmából
Hallgassa meg!

Magyarország gyepterületeinek körülbelül a fele védett, és az Európai Unió egészét nézve kiemelkedőek természetvédelmi szempontból fajgazdaságuk miatt. Ezek mintegy negyedén állatokat legeltetnek, annak ellenére, hogy nagyon sok védett, vagy fokozottan védett növény- és állatfaj van rajtuk. Évtizedekkel ezelőtt azt gondoltuk, hogy a legelőn például most virágzó orchideák és más ritka növények miatt el kell zárni ezeket a gyepeket az embertől, aztán kiderült, hogy akkor az értékes növényeink, vagy madaraink is eltűnnek a területről. Ezért ma már a Nemzeti Park Igazgatóságok maguk keresik a gazdálkodókat, akik marhákat vagy birkákat legeltetnek a védett területeken, ezzel nem csak gazdálkodói, hanem természetvédelmi területkezelési tevékenységet végezve. A dolog értékét tovább emeli, hogy kedvező adottságaink miatt a legelőink szinte száz százalékban bio legelők, nem szükséges trágyázni, vagy vegyszeresen kezelni azokat.

Megszólal:
Vadász Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre; Molnár Zsolt, botanikus, a Magyar Tudományos Akadémia, Ökológia Kutatóközpontjában a Hagyományos ökológiai tudás kutatócsoport vezetője; Tasi Julianna, a Szent István Egyetem Állattenyésztési Intézetének docense; Milon László, kunpeszéri gazdálkodó, Kiss Gyula, a Duna-Ipoly Nemzeti Park projektvezetője; Lengyel Zoltán, hajdú-bihari állattartó.

Tér-Idő – Kossuth – május 23., kedd, 14:34

Szerkesztő-műsorvezető: Bánsági Éva

Tovább a műsoroldalra>>

Videó ajánló

Olvasson tovább