Szombat délelőtt: Rendes borító, hátsó oldal

A június 3-i adás tartalmából
 

-Neked munka, Nekem Álom. Fogyatékossággal élő emberek egy napra kipróbálhatták álmaik munkáját.

Hallgassa meg!

 
– Árpádnak súlyos balesete után át kellett adnia a kovácsműhelyét fiának, közben átalakította a méhészetét is, majd kosárfonó lett. A mára optimista ember, kerekesszékes barátjával járja az országot és a Balatont is körbetekerték már többször is.

Hallgassa meg!

 
– Rendes borító, hátsó oldal. Elbeszélések, élettörténetek, élmények, személyre szóló regényírás egy példányban.

Hallgassa meg!

 
– Fejetetejére állított ház. Már látogatható hazánk első fordított háza Siófokon.

Hallgassa meg!

 
– Furfangos játékkészítő, aki kutatja is a játékok eredetét.

Hallgassa meg!

 
– Hanggal jelez és biztonságot nyújt. Díjnyertes okos fehér botot fejlesztett két szegedi diák.

Hallgassa meg!

 
– Újlendület, régi tervek. Zoli atya a rédicsi fiataloknak gördeszka pályát épít.

Hallgassa meg!

 
– Pünkösdre újjászületett a templom „ékszerdoboza”, a második világháborúban elpusztult szári orgona.

Hallgassa meg!

 
– Kerti Séta a pünkösdirózsák között

Hallgassa meg!

 
– Kék elefánt

Hallgassa meg!

 
– Hangvadász játék feladvány

Szombat délelőtt – június 3., szombat – 10.00

Műsorvezető: Beslin Anita
Szerekesztő: Domokos István

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább