Egyéb

Az a szép - 23. hét

A június 6. és 11. közötti tartalomból

Június 6., kedd:
Melis György
A műsorban Melis György (1923-2009) Kossuth- és háromszoros Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja nótázik. Melis György egy Békés megyei szlovák paraszti családból származott hetedik gyermekként, csak ötéves korában tanult meg magyarul. A lelkésze fedezte fel és az evangélikus gyülekezet patronálta. Szarvasi evangélikus gimnázium után, 1943-ban került Budapestre. Először a Műegyetemre járt, majd 1945 és 1951 között a Zeneakadémián tanult. A Magyar Állami Operaházba Tóth Aladár hívta próbaéneklésre, amelynek sikere után ösztöndíjas lett. 1949-ben mutatkozott be, Bizet Carmen című operájában (Morales szerepében), majd a Don Pasqualéban Malatesta doktort énekelte. Még abban az évben magánénekes lett. Wagner műveinek kivételével az operairodalom szinte minden jelentős bariton szerepét (közel 70-et) elénekelte. Énektudása mellett színészi tevékenysége is elismert. Szlovák anyanyelve ellenére, egyetlen énekesként a Kazinczy-díjat is átvehette. 1988-ban alapította saját díját: a Melis György-emlékplakettet évente adják a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek. Két évtized alatt csaknem húsz művész vette át az elismerést. 1989 óta az Operaház örökös tagja. 1991 decemberében ünnepelték kétezredik operai fellépését, a Così fan tuttéban. Szerte Európában és a tengerentúlon is (Egyesült Államok, Mexikó) nagy sikerrel vendégszerepelt, legnagyobb külföldi sikereit Mozart Don Giovannijával aratta. A Milánói Scala-ban – Marton Évával – énekelte a Kékszakállú herceg várát.

Június 7., szerda:
Kollár Katalin, Derzsi György
A dunaszerdahelyi énekesnő egyetemi évei alatt zenei-képzőművészeti nevelést tanult, majd pedagógusként helyezkedett el, ma is a helyi művészeti alapiskola tanára, második éve igazgatója. Ám az éneklés az iskola falain túl is szerves részét képezi életének, hiszen amellett, hogy a fennállásának 15. évfordulóját éppen idén ünneplő dunaszerdahelyi Szent György Kórus karnagya, a Four Art Singers acapella énekegyüttes és az Opera Trio oszlopos tagja. 2004-ben első helyezést ért el az Őszirózsa – Magyarnóta-énekesek Országos Versenyén, azóta több lemeze is megjelent.
Kollár Kataln szinpadi partnerével, az énekesként és kántorként is széles körben ismert Andrásfalvy Derzsi Györggyel, operett műsorokat is gyakran ad: a Felvidék-szerte népszerű páros Pozsonytól Komáromig szinte minden településen fellépett már, de olykor Magyarországra – főként Győrbe és környékére – is ellátogat. Andrásfalvy Derzsi György hosszú évekig volt a Győri Nemzeti Színház tagja, ahol többek között az operett műfaj igaz szerelmese lett.

Június 8., csütörtök:
Terék József Zenekara és Gáti Pál
Terék JózsefTápiószelén züleetett. Zenei tanulmányait klarinéton, Szótér Bélánál 9 évesen kezdte. Mindig érdekelték a különféle hangszerek, így az évek során több hangszeren is megtanult játszani: citerán, furulyán, cimbalmon, nagybőgőn, gitáron, szaxofonon és zongorán is.12 évesen került be első együttesébe, a tápiószentmártoni Tótágas zenekarba. Itt fúvósként népzenei kíséretet látott el. Érdeklődése középpontjába ekkor került a nagybőgő. 19 évesen érettségi után felvételt nyert a budapesti Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol az ország legjobb zenészei, tanárai oktatnak a mai napig. Ez az intézmény lényegében a könnyűzenei zeneoktatás fellegvára is. Klarinét és szaxofon szakon végzett itt Tűzkő Csaba növendékeként. Nála ismerkedett meg a jazz-zenével, valamint a különféle stílusokkal, az improvizációval, a népzene és a jazz adta rengeteg lehetőséggel. Végzősként pedig Csiszár Péter és Csejtei Ákos vette át a szaxofon oktatását. Zeneelméletet Esze Jenő és Stark Tibor, zongorát Cseke Gábor tanított.2000-től a nagykátai Tápiómente Táncegyüttessel dolgozott Domján Lajos művészeti vezetőnél. Molnár Tibor utódjaként lett a zongora korrepetitor a próbákon. Lényegében ő vezette be a cimbalmozás rejtelmeibe és indította el zenei pályafutását. 2001-től nagybőgősként dolgozott az együttesnél.2004-ben felvették a Nyíregyházi Főiskola ének-zene, népzenetanári szakára. Szakdolgozatát a mezőségi zene összhangzattanából, valamint funkcióelméletéből írta. Ezután még elvégezte az ének-zene tanári mesterképzést is. 2004 szeptemberétől 2008 augusztusáig a salgótarjáni Dűvő zenekar tagjaként, Sebestyén Márta egyik kísérőzenekarában játszott.2008. szeptemberétől szólistaként is ismerhetjük különféle zenekarok kíséretében. Célja a zene sokszínűségének megismertetése az emberekkel különféle stílusokon keresztül, különféle zenekarokkal. Ismerje meg az egész világ a magyar népdalokat minden zenei stílusban.
Gáti Pál hivatásos előadóművész zongorista táncdalénekes, 1977-ben Budapesten született. 8 évnyi klasszikus zenei tanulmánya után 4 évig a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének Stúdiójában könnyűzenét tanult és itt szerezte meg a legmagasabb minősítésű „A” kategóriát, mint zongorista és táncdalénekes. 16 évesen első helyezést ért el a Tini sztár kerestetik című vetélkedőn.
1998-ban meghívást kapott a Petőfi Rádió Eszpresszó című műsorába, azóta több hazai és német televízió műsorban is szerepelt.
2015-ben a Magyar Rádió 22-es stúdiójában 10 nótát rögzítettünk előadásában a Dankó Rádió hangarchívuma részére.

Június 9., péntek:
Mészáros János Elek
Az agrármérnöki végzettségű tenor 1970-ben született Alcsútdobozon. A sikerek fiatal operaénekesként sem kerülték el, 2002-ben elnyerte a Simándy József-díjat, 2009-ben pedig első helyezett lett a Csendül a Nóta Magyar Nemzetközi Énekversenyen, országos ismertségre azonban csak néhány évvel ezelőtt, 2012-ben tett szert, amikor megnyert egy televíziós tehetségkutató műsort.A páratlan diadalt követően először a Szenes Ivánról elnevezett művészeti díjjal ismerték el, majd a 2013-ban Székelyudvarhelyen megrendezett Transilvanian Music Award díjkiosztó gáláján is átvehette az év férfi felfedezettjének járó díjat. Az elmúlt években az ország számos pontján adott önálló koncertet, de gyakran fellép a határokon túl fekvő magyarlakta területeken is. Hazám, hazám, te mindenem című koncertjét 2015 nyarán mutatta be az aggteleki Baradla-barlang hangversenytermében.

Június 10., szombat:
Puskás Sándor
Adásunk első felében Puskás Sándort hallgatjuk. A nótaénekes 1917-ben született Kiskunhalason. Sikeres művészi pályafutása alatt Európában,Kanadában és az Egyesült Államokban is énekelt. Az a Szép műsorunkban Puskás Sándor nótafelvételeiből válogatunk.

Június 11., vasárnap:
Rajkó Zenekar
A Rajkó Zenekar 1952-ben Szigeti Pál igazgató és Farkas Gyula művészeti vezető, karmester vezetésével jött létre. Fő céljuk az volt, hogy a magyarországi cigányzene meghódítsa a világ nagy színpadjait, bebizonyítsak, hogy a cigányzene sokkal több annál, hogy éttermekben, kocsmákban szórakoztassa az embereket. Farkas Gyula több, a magyar cigányzene ihletésére írt klasszikus művet hangszerelt át cigányzenekarra, mint Liszt, Monti, Sarasate, Bartók és Kodály műveit.
Farkas Gyula nevéhez fűződik szintén a „rajkó iskola” létrehozása, melynek fő tevékenysége a cigány származású fiatal tehetségek felkutatása és taníttatása volt az ötvenes évek elején. Szigeti Pálnak köszönhető az, hogy szerte a világon megismerték a Rajkó nevet, valamint ő volt az is, aki megálmodta és kialakította a zenekar és a tánckar imázsát. Farkas Gyula munkáját Mészáros Tivadar folytatta, a zenekar jelenlegi művészeti vezetője Suki András, aki maga is Farkas Gyula tanítványa volt. Eddig több ezer tehetséges fiatal került ki a Rajkó-iskolából.
A Rajkó Zenekar a világ összes földrészén, 110 országban lépett fel. A művészegyüttes produkciói nem mindennaposak, hanem újszerűek és korszerűek. Mára a zenekar visszajáró vendég lett számos nagy európai városban, valamint Egyesült Államokban és Ázsiában is. Az együttes zenei világa igen színes és változatos, a műsor típusától függően megjelenik benne a cigányzene, a magyar népzene, az operett és a klasszikus zeneirodalom legsikeresebb művei is. Jellemzőjük, hogy változatos formációkkal lépnek fel a világ színpadaira, hol koncertező nagyzenekarként, hol 6-8 személyes kamaraegyüttesként vagy ének- és tánckísérő zenekarként.

Az a szép – Dankó – június 6-11., 19:04

Szerkesztő: Erdélyi Claudia

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább