Napközben: Zajlik a balatoni strandok minősítése

A június 20-i adás tartalmából
 

„Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában” címmel Pécs városa adott otthont a XIV. Országos Sporttudományi Kongresszusnak. A sport ma már nemcsak edzésből és versenyekből áll. Nemcsak a tehetség dönt egy-egy versenyző között, ugyanis a sport a tudomány szinte minden ágát felhasználja a teljesítménynövelés és az egészségmegőrzés érdekében A pszichológia, a táplálkozástudomány, a technikai eszközök fejlődése, mind hozzá tud tenni a teljesítményhez illetve tudjuk használni egészségünk megőrzése érdekében is.

Vendégek: Kardkovács Zsolt, a U1 Research ügyvezetője, Dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sportközpontok Sporttudományi és Diagnosztikai Központ igazgatója, és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

Hallgassa meg!

Egy fesztivált manapság rengeteg rendelet szabályoz: a zöld szempontokat kicsit is ismerő szervezőnek már a tervezés fázisában számolnia kell sok, például élelmiszerekre, szálláshelyekre és vízügyekre vonatkozó előírással, pláne, ha tényleg csökkenteni akarja a terhelést. De mit tesznek pontosan a fesztiválok a környezetvédelem érdekében? Milyen innovatív megoldások léteznek? Mennyire figyelnek környezetükre maguk a fesztiválozók? Van-e különbség fesztivál és fesztivál között környezetvédelmi szempontból?

Vendégek: Herencsér Milán, Zöld Övezet Társulás, Kondás Kata, a Doremi Today ügyvezetője, és Elekes Zoltán, a Magyar Fesztiválszövetség alelnöke.

Hallgassa meg!

Elkészült Magyarország első Superfood térképe. De mi a szuperfood. Valakik kitalálják, hogy egy élelmiszer olyan szinten gazdag valamilyen az egészség számára hasznos dologban, hogy azt egy élelmiszer sem képes überelni, ezért ezt meg kell venned hogy boldogan és sokáig élj. Általában egzotikusnak kell lennie, és valamilyen népi hiedelemnek, tradíciónak is öveznie kell az adott régióban. Pedig van. Mi lenne velünk lazac, chia mag, goji bogyó, kesudió, acai bogyó vagy éppen avokádó nélkül? Szerencsére minden megvan itthon is ami a szervezetünknek kell, és ezeknek a dolgoknak is pont van hazai alternatívájuk. Hogyan válthatjuk az egészséges egzotikus táplálékot hazaira? Mit mutat a superfood térkép? Miért volt rá szükség?

Vendégek: Varga Judit, a Felelős Gasztrohős Alapítvány igazgatója, és Papp Andrea Ibolya táplálkozástudományi tanácsadó, a Táptudás Blog szerzője.

Hallgassa meg!

Zajlik a balatoni strandok minősítése és a jó idő miatt egyre többen látogatják is ezeket a strandokat. Ma már nem elég ha a strand csak vízből, vízpartból, néhány bódéból áll. Szükség van közönségvonzó attrakciókra, szolgáltatásokra és persze a vízminőség sem utolsó szempont. Ki, hogyan választ strandot? Milyen fejlesztési irányok léteznek? Milyen szolgáltatások nélkülözhetetlenek? Mennyire népszerűek a szabadstrandok?

Vendégek: Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere, és Péter Károly Vonyarcvashegy polgármestere.

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – június 20., kedd, 9.00

Tovább műsoroldalra >>>

Olvasson tovább