Szonda: A Magyar Nemzeti Parkok hete

A július 9-i adás tartalmából
 

Hallgassa meg!

Június 29-én befejeződtek a tavaszi érettségi vizsgák és hamarosan eldől, hogy a felsőoktatási intézményekben továbbtanulni szándékozó diákok közül kit és hová vettek fel. 2020-tól csak olyanok tanulhatnak tovább a felsőoktatásban, akik középfokú nyelvvizsgával rendelkeznek. A magyar gyerekek 4 osztálytól az érettségiig másfélszer annyi óraszámban tanulnak idegen nyelvet, mint amennyi a nemzetközi felmérések szerint egy középfokú nyelvvizsgához szükséges. Mégis, csak 35-40 százalékuk jut el odáig, hogy megszerezze ezt a tudást. Reményi Andreával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem angolnyelv-tanári mesterképzésének vezetőjével arról beszélgetünk, hogy mik lehetnek a hazai nyelvtanítás sikertelenségének okai.

Ez a hét a Magyar Nemzeti Parkok hete, és a parkok sokféle programmal, kalandtúrákkal, madárröptetéssel, barlangi látogatásokkal, mocsarak vagy éppen a szegfűvirágzás bemutatásával várták és még ezekben a percekben is várják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat országos megnyitóján kormányzati bejelentés hangzott el arról, hogy pályázati lehetőségek nyílnak meg a Natura 2000 élőhelyek szakmai feltérképezésére. Hogy mit jelent a Natura 2000 program, és hozzá kapcsolódóan milyen kutatásokra van szükség, Olajos Péter biológus, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóhelyettese beszél. A riporter Kiss Rita.

Budapesten „kordában lehet majd tartani a magántulajdonban lévő autók számát.” – mondták az ötvenes évek közlekedéspolitikájával foglalkozó szakemberek, politikusok, tehát legrosszabb álmaikban sem gondolták volna, hogy ennyi autó lesz majd a fővárosban. E téves következtetésük azonban rossz döntések sorozatát eredményezte. De vajon miként alakult a budapesti közlekedés, tömegközlekedés fejlesztése a második világháborút követő években? Pál István történész, az ELTE adjunktusa és tanítványa, Szabó Csaba, levéltári kutatásokkal feltárták, hogy miért és hogyan születtek azok közlekedésfejlesztési döntések, amelyek a mai állapotokra is hatással vannak. Eredményeiket A budapesti közlekedés fejlesztése a politika napirendjén 1957-1990 című most megjelent tanulmánykötetükben foglalták össze. Pál Istvánt Gellért András kérdezte.

Szonda – Kossuth – július 9., vasárnap, 14:06

Szerkesztő-műsorvezető: Gimes Júlia

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább