Egyéb

Túl az Óperencián - Poór Péter - 28. hét

A július 10. és 16. közötti tartalomból

A népszerű táncdalénekes, a magyar zenei paletta egyik legsokoldalúbb művésze a Magyar Televízió 1967-es táncdalfesztiválján tűnt fel az Utánam a vízözön című dallal. Sikeres bemutatkozását követően a magyarországi fellépések mellett európai turnéra indult, illetve rangos nemzetközi fesztiválokon is énekelt. A hatvanas évek második felében számos kislemeze megjelent, amelyek közül a Fekete vonat című slágerét tartalmazó korong aranylemez lett. Már országszerte ismert énekes volt, amikor 1974-ben elvégezte a Színművészeti Főiskola operett-musical szakát, majd több éven keresztül a Szegedi Nemzeti Színház és a Miskolci Nemzeti Színház színpadán játszott operákban, operettekben és musicalekben. 1980-ban ragadott újra mikrofont, koncertezett a tengerentúlon is, 1990-1996 között pedig öt nagylemezt vett fel. 1998-ban Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki.

MTI Fotó: Mészáros János

Túl az Óperencián minden nap 9:04-től és 18:04-től a Dankó Rádióban!

Műsorvezető-szerkesztő: Nagy Ibolya

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább