Egyéb

A Hely – Őrség 2. - Tündérkertek a Göcsejben és az Őrségben (Pórszombat és Viszák)

A július 18-i adás tartalmából
Hallgassa meg!

Szóló szőlő ugyan nincs, de aranyalma, édes körte és mosolygó barack ezrével. És ezt tessék szó szerint érteni. Csak almából és körtéből több mint 3000 féle van a Göcsej és az Őrség Tündérkertjeiben. Kovács Gyula akkor kezdte gyűjteni a kihalásra ítélt régi fajtákat, amikor a láncfűrészek nekiestek az ősi gyümölcsösöknek, hogy helyet adjanak korszerűeknek. Pedig a régi fajták ezeréves gyümölcsészeti hagyományainkat őrzik. Az egyiket aszalták, a másikból rétest sütöttek, volt, ami korán ért, és volt, ami kitartott egy éven át, a sózókörtéből meg finom pálinka készült. Csak néhány példa: Makária, Zelenka, Kozma, a Zala ura, az előérő a zöld mézkörte, a korai muskotálykörték, a tyúktojás nagyságú fehér- és kékszilva, azaz a lószemű szilva, a Katalánszky-szilva, a muskotályalma, Török György almája, János vajda almája, a szamosközi alma és ezer más gyümölcs.  Látogassanak el velünk Kovács Gyula pórszombati kertjeibe és Viszákra, Szarvas József színművészhez.

A Hely – Kossuth – július 18., kedd 11:07

Szerkesztő: Vágner Mária
Műsorvezető: Farkas Erika

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább